Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Nike szerint az Adidas ellopta az edzőcipőkre kifejlesztett technológiát. Az amerikai cég beperelte német riválisát.
A világ egyik vezető sportszergyártója, a Nike keresetet nyújtott be legnagyobb riválisával, az Adidas-Salomonnal szemben. A Nike szerint az Adidas szabadalmi törvény sértett azzal, hogy a Nike által kifejlesztett "Shox" technológiát használta fel edzőcipőihez – írja a Guardian.
Nike SHOX © Nike.com |
A német Adidas a második legnagyobb sportszergyártóvá vált a világon, miután megszerezte az irányítást a Reebok felett. A cég közleményben reagál majd a Nike vádjaira. Az Adidas részvényeinek árfolyama 0,21 százalékkal csökkent a hírre.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.