Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Nem várt izgalmas kereskedésben jelentősen gyengült a forint, míg az eurót 252,45/55 forinton jegyezték bankközi devizapiacon.
A forint 26 bázisponttal 10,58 százalékra gyengült a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
A feltörekvő piacokon már kedden elkezdődött egy eladási folyamat, előbb az izlandi valuta gyengült 4-5 százalékkal az euróhoz képest, majd a brazil és az új-zélandi piacok zuhanása következett. Az összetett okok között említették a rövidített jegyzőkönyvet az amerikai jegybank szerepét betöltő FED január 31-iki kamatdöntő üléséről, valamint azt, hogy a Fitch nemzetközi hitelminősítő intézet Izland besorolási kilátásait stabilról negatívra rontotta.
Folytatódott a tőkék kivonása a kisebb kockázatú valutákba, amely a visegrádi országokat is érintette. Jelentősen gyengült a forint, a zloty és a szlovák, valamint a cseh korona is. Az euróval 252,45 és 253,75 forint között kereskedtek, ami december közepe óta nem tapasztalt magas euró árfolyamot biztosított.
A dollár megközelítette a 213,50 forintos szintet a nap folyamán, ami több mint egy forinttal erősebb a 211,35/45 forintos keddi árfolyamnál. A januári amerikai inflációs mutató azt a piaci feltételezést erősíti, amely szerint az energiaárak túlzott növekedése szükségessé teszi az amerikai kamat emelését.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.