Továbbra sincs béremelés a BKV-nál

Kétezer forintot engedtek a 25 ezer forintos béremelési igényükből a BKV-nál működő szakszervezetek. Ezzel együtt is 6-8 ezer forint az eltérés a cégvezetés ajánlatához képest.

  • MTI MTI
Továbbra sincs béremelés a BKV-nál

A január 16-án kezdődött bértárgyalásokat hétfőn folytatják. Annak ellenére, hogy 2000 forintot engedtek béremelési igényükből a BKV-nál működő szakszervezetek, nem jött létre a megegyezés a héten.  Legkorábban áprilisban kaphatják meg a megemelt béreket.

Nemes Gábor, a főként buszvezetőket képviselő Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének elnöke elmondta: változatlanul kitartanak amellett, hogy egységes fejkvótában részesüljenek a dolgozók.

Azért sem kívánnak különbséget tenni a különböző állománycsoportok között, mert a fizikai munkát végzők  és a járművezetők amúgy is csak műszakpótlékkal, túlórázással és hétvégi munkával érik el ezt a keresetüket.

A cégvezetés az eredeti 5 százalékos ajánlatát a héten 7,8 százalékra emelte. Ezen belül a szellemieknél 17 ezer forintos, a járművezetőknél és a fizikai dolgozóknál 15 ezer forintos emelést javasoltak. A szellemi foglalkozásúak havi bruttó bére jelenleg 220 ezer forint, a járművezetőké 190 ezer, a fizikai dolgozóké pedig 150 ezer forint.

Az elnök megjegyezte azt is, hogy egyelőre nem foglalkoztak a nyomásgyakorlás lehetőségével, megvárják a vezérigazgatót, aki jövő héten bekapcsolódik a bértárgyalásokba.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.