Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A diszkont légitársaságok előretörése miatt a British Airways csökkenti a költségeit. Az easyJet pedig bejelentette, hogy nyit az üzleti utasok felé.
Újabb költségcsökkentési programot jelentett be a British Airways nem utolsó sorban az olcsó légitársaságok támasztotta verseny erősödésére hivatkozva, miközben az easyJet is azt közölte, hogy csökkenti a költségeket, és a jövőben nagyobb hangsúlyt helyez az üzleti utasokra.
© easyJet |
A vállalat 4-5 százalékos árbevétel-növekedésre számít 2006/2007-ben, miközben a költségek összességében nem fognak jelentősen emelkedni a hatékonyság-javító intézkedéseknek köszönhetően. Eközben az easyJetnél azt közölték, hogy meg akarják kétszerezni az egy utasra jutó nyereséget egyebek mellett a költségek csökkentésével, további Európai terjeszkedéssel, és az üzleti utasok arányának növelésével.
Andy Harrison vezérigazgató elmondta: jelenleg egy utasra két font nyereség jut, s ezt 4 fontra akarják emelni. Az üzletemberek az összes utas 10-20 százalékát adják, a vezérigazgató arról nem adott tájékoztatást, hogy mekkora arányt céloznak meg, csak annyit, hogy nem az fogja elérni az 50 százalékot.
Az easyJetnél nem terveznek létszámcsökkentést, a költségeket elsősorban az internetes bejelentkezéssel, illetve egyéb intézkedésekkel akarják csökkenteni, s az üzemanyag kiadások emelkedését többek között az utazás alatt kínált ételek eladásával, a szállodai és autóbérlési bevételek növekedésével tervezik ellensúlyozni.Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.