Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A BUX 185,88 pontos csökkenéssel, 21 172,80 ponton zárt pénteken, a csütörtöki záró értékhez képest ez 0,87 százalékos gyengülés.
A pénteki kereskedésben a részvények 25,5 milliárd forintot meghaladó forgalmat értek el, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek.
Farkas Róbert, a Takarékbank üzletkötője elmondta, a nyári időszakhoz képest kiemelkedőnek mondható a pénteki forgalom, a kereskedés túlnyomó részét az OTP és a Mol adta.
A Richter azért tudott a többi blue chippel ellentétben emelkedni, mert a gyógyszergyár a várakozások szerint a vezető kibocsátók közül elsőként teszi közzé gyorsjelentését, és a befektetetők nagyon jó eredményre spekulálnak.
A következő hétre a szakértő nyugodt kereskedést jósolt, ugyanakkor megjegyezte: a közel-keleti konfliktus, az olaj és a forint árfolyama esetleg "összeesküdhet" a piac ellen, de alapvetően kisebb emelkedésre lehet számítani.
Az OTP-papírok árfolyama 11,5 milliárd forintos forgalomban 0,49 százalékkal 30 forinttal 6070 forintra gyengült.
A Mol-részvények ára 415 forinttal, 1,90 százalékkal 21 410 forintra csökkent 7 milliárd forintos forgalomban.
A Richter árfolyama 280 forinttal, 0,65 százalékkal 43 200 forintra nőtt, 3,7 milliárd forint értékben kereskedtek vele.
Az Egis ára 490 forinttal, 1,74 százalékkal 27 705 forintra gyengült, a társaság részvényeire 997 millió forint értékben születtek üzletek.
A Magyar Telekom 14 forinttal, 1,65 százalékkal 835 forintra gyengült, forgalma 893 millió forint volt.
A BUMIX index 12,96 ponttal esett, 2037,44 ponton zárt, ez 0,63 százalékos gyengülésnek felel meg.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.