Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Augusztus közepétől olcsóbban taxizhatnak a Ferihegyi repülőtérről a városba igyekvő utasok, turisták - írja a Napi Gazdaság.
A Budapest Airport Zrt. által kiírt pályázat nyertese, a Zóna Service Konzorcium ugyanis a jelenlegi áraknál átlagosan 30 százalékkal kedvezőbb ajánlatával nyert, vagyis például a két leggyakoribb zónába 3500-3600 forintért szállítja az utasokat. (Ezt egyébként már ma is megtehetné, a Ferihegyen posztoló Tourist Taxi márkanév alatt üzemelő V.I.P.T. Személyszállító Kft. ügyvezetője, Szakál József ugyanis egyéni vállalkozóként tagja a konzorciumnak.)
Olcsóbb és színvonalasabb lesz a szolgáltatás, hiszen a nyertes egy legalább 150, öt évnél fiatalabb gépkocsiból álló flottával kezdi meg működését, s ezt a parkot 12 hónapon belül 200 új járművel váltja fel, és közöttük feltűnnek majd a Londonban megszokott fekete taxik is. A sofőröktől elvárják az idegennyelv-tudást is.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.