Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A BP megkezdte lezárni az Egyesült Államok legnagyobb olajmezején a kitermelést, mert egy ellenőrzésnél kiderült erősen rozsdásodnak a vezetékek. Az olajvezetékeken kisebb lukakat is találtak - írja a New York Times.
Három-öt napba telik, míg leállítják az olajkitermelést az Egyesült Államok legnagyobb olajmezején - írja a New York Times. A múlt héten ultrahangos módszerrel megvizsgálták a csővezetékek állapotát az alaszkai mezőnél, és erős rozsdásodást találtak a csöveken. A BP még nem tudja megjósolni, mennyi ideig áll majd a kitermelés.
Bob Malone, a BP vezetője elmondta, hogy megtalálják a módját annak, hogy legalább minimális mértékben folytathassák a kitermelést, hogy minél kisebb legyen a hatása az amerikai olajkészletek alakulására.
A Prudhoe Bay olajmezőn napi 400 ezer hordó kőolajat tudnak kitermelni, ez az amerikai össztermelésnek a nyolc százaléka. A kitermelés szüneteltetése hónapokra visszadobja az alaszkai gazdaságot - írja a New York Times.
A hír hatására az olaj ára három százalékkal megugrott.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!