Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az olasz kormány kedden följelentette az Európai Bizottságnál az orosz Gazpromot és az algériai állami Sonatrach olaj- és gázipari vállalatot azzal a gyanúval, hogy kettejük exportcsere-megállapodása árthat az európai fogyasztóknak.
A megállapodás növeli a függést a korlátozott számú gázellátótól, és az árak emelkedéséhez vezethet, írta az olasz ipari miniszter az EU energiaügyi biztosához intézett levelében. Az EU-bizottság részéről egyelőre annyit mondtak, hogy figyelik a Gazprom-Sonatrach együttműködést.
A két cég pénteken írt alá emlékeztetőt arról, hogy együttműködnek exportcserében egymás vevői számára, együtt alkudnak földgázra harmadik országokban és együttműködnek a cseppfolyósított földgáz piacán is, ahol a Sonatrach vezető helyzetben van.
Az olasz ENI olajtársaság nem siet beengedni az orosz állami többségű Gazprom gázmonopóliumot a gázforgalmazás olaszországi piacára, illetve annak fejében stratégiai partnerséget szeretne magának, hangsúlyozta hétfőn az ENI elnöke, Paolo Scaroni, a Vedomosztyi című orosz lapnak nyilatkozva.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.