szerző:
MTI

Lefelé módosította korábbi GDP előrejelzését a Kopint-Datorg Zrt., idén 4 százalékkal (a júliusi prognózis 4,3 százalék volt), jövőre 2,8 százalékkal (3,0) nő a GDP, miközben a fogyasztói árak 2006-ban átlagosan 3,5 százalékkal, jövőre 5,8 százalékkal emelkednek – hangzott el az intézet szerdai tájékoztatóján.

Az új prognózis szerint a beruházások ebben az évben 2 százalékkal nőnek a korábban becsült 5,9 százalék helyett, jövőre pedig 2,5 százalékkal emelkednek (4,0). A belföldi felhasználás adata is módosult: idén 1,3 százalékkal (2,5) nő, jövőre viszont 0,6 százalékkal csökken (plusz 1,0).

A folyó fizetési mérleg deficitje idén 6 milliárd eurót ér el (5,6 milliárd euró), jövőre 4,5 milliárd euró (5 milliárd) lesz, ami a GDP százalékában az idén 6,7 százalékot, jövőre 4,6 százalékot jelent.

Eredményszemléletű GDP arányos államháztartási hiányt nem prognosztizált az intézet, új jelentésében átvette a Pénzügyminisztérium adatát, azaz erre az évre 10,1 százalékos, jövőre 6,8 százalékos deficitet jelzett.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Gazdaság

Az idén 3,9 százalékkal, jövőre 2,3 százalékkal nő a GDP

Az idén 3,9 százalékkal, jövőre 2,3 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), az éves fogyasztói árindex 2006-ban 3,8 százalékkal, 2007-ben 6,3 százalékkal emelkedik - mondta Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI Gazdaság

A lakossági megtakarítás a GDP 3,3 százaléka

A háztartások szezonálisan kiigazított nettó finanszírozási képessége (pénzügyi megtakarítása) 2006 második negyedévében a GDP 3,3 százalékára csökkent az előző negyedévi 3,9 százalékról - közölte a Magyar Nemzeti Bank. Az augusztusban publikált előzetes adat 2,9 százalék volt.

MTI Gazdaság

Az idén 3,9, jövőre 2,6 százalékkal nő a GDP

Ebben az évben 3,9 százalékkal, jövőre 2,6 százalékkal nő a GDP, miközben a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal emelkednek idén, 2007-ben pedig 6,4 százalékkal – hangzott el a Pénzügykutató Zrt. csütörtöki tájékoztatóján.

Négy önkormányzatban is képviselője lesz a Kutyapártnak

Négy önkormányzatban is képviselője lesz a Kutyapártnak

Itt is az első kihívás Karácsonynak: senki se akarja diszkontáron felújítani a Lánchidat

Itt is az első kihívás Karácsonynak: senki se akarja diszkontáron felújítani a Lánchidat

Igaz, hogy 21 milliárd forint ez a lakás, de adnak hozzá egy Aston Martin Vulcant

Igaz, hogy 21 milliárd forint ez a lakás, de adnak hozzá egy Aston Martin Vulcant

Donald Trump "kész gyorsan tönkretenni" a török gazdaságot

Donald Trump "kész gyorsan tönkretenni" a török gazdaságot

Gyerekét akarta lopásra rávenni egy férfi Győrben

Gyerekét akarta lopásra rávenni egy férfi Győrben

Egy utcányit repült a váltósúlyú bokszvilágbajnok Ferrarija, amikor balesetezett - videó

Egy utcányit repült a váltósúlyú bokszvilágbajnok Ferrarija, amikor balesetezett - videó