Huszonnégyezer fölött zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 507,91 pontos, 2,13 százalékos emelkedéssel, 24.352,59 ponton zárt pénteken.

  • MTI MTI
Huszonnégyezer fölött zárt a BUX
A BUX utoljára május közepén zárt 24 ezer pont felett. A részvénypiac forgalma rendkívül magas volt, 58,5 milliárd forint értékben születtek üzletek. A vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 7,51 ponttal, 0,30 százalékkal 2477,91 pontra emelkedett.
 
A kimagasló forgalom részben összefüggött az év végi határidők, BUX és részvény lejáratok kifutásával - mondta el Keresztesi Andrea, a KBC Securities vezető részvényüzletkötője. Hozzátette, hogy ezt leszámítva is volt vételi érdeklődés a piacon, főleg a kisebb papírokban, a nagyok közül pedig a Magyar Telekom kapott kiemelt figyelmet, vélhetően a jövő heti közgyűlésen esedékes
osztalékdöntés miatt. 
 
A kisebb papírok közül Keresztesi Andrea a Fotexet emelte ki, amely szokatlanul magas, 1,9 milliárd forintos forgalomban 26 forinttal, 4,17 százalékkal drágult, 649 forinton zárta a kereskedést. A gyógyszerpapírok piacán némi bizonytalanságot okozott a tb támogatások jövőre tervezett változásával kapcsolatos sajtóértesülés. A két gyógyszeripari részvény ára ismét ellentétesen mozgott, de ezúttal a Richter tudott erősödni, az Egis pedig
veszteséggel fejezte be a napot - mondta a kereskedő. 
 
A legnagyobb forgalma az OTP-nek volt, 22,3 milliárd forint értékben kötöttek rá üzleteket, árfolyama 156 forinttal, 1,94 százalékkal 8.186 forintra nőtt. A Mol 315 forinttal, 1,44 százalékkal erősödött, 22265 forinton zárt, forgalma 10,5 milliárd forint volt. A Magyar Telekom árfolyama 40 forinttal, 3,98 százalékkal
drágult, forgalma 9,1 milliárd forint volt. A Richter részvények ára 1150 forinttal, 2,79 százalékkal 42400 forintra emelkedett 11,3 milliárd forintos forgalomban. Gyengült viszont az Egis, árfolyama 170 forinttal, 0,64 százalékkal 26.500 forintra csökkent, forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.