Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A német kőolajipari szövetség (MWV) megerősítette az olajszállítással kapcsolatos problémákat, de közölte, hogy a fogyasztók ellátása biztos és a német finomítók tevékenységét az ellátási zavar egyelőre nem érinti.
A szövetség szerint az olajipari végtermék-ellátás országos szinten zavartalan és mindenből akár egy hónapig is probléma nélkül képesek fedezni a szükségleteket. Németország nyersolaj-tartalékai 130 napra elegendőek.
Ugyanakkor közölték, hogy alternatív útvonalakat keresnek az olajszállítmányoknak, például hajón keresztül Rostockba.
A Barátság-vezeték Németországban a Schwedt és a Total finomítókat látja el olajjal. A schwedti finomító 11 millió tonna nyersolajat dolgoz fel évente és 10 százalékát adja a német finomítói kapacitásnak.
A két finomító közel egyötödét használja fel Németország éves 112 millió tonnás olajimportjának. A Barátság-vezetéken Oroszország évente 22 millió tonna olajat exportál Németországba.
Lengyelországba továbbra sem érkezik az orosz olaj, de készletei 80 napi fogyasztásra elegendőek - közölte a gazdasági miniszterhelyettes kora délután.
Mint sajtótájékoztatóján elmondta, a szállítás először vasárnap, közép-európai idő szerint este 22 órakor állt le, majd hétfőn hajnali 3 órakor részlegesen helyreállt, viszont hajnali 6 óra óta ismét szünetel. Közölte: hivatalosan nem értesítették Lengyelországot a leállásról, a fehérorosz nagykövet délután egy órakor tájékoztatta röviden a helyzetről.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.