szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A lakossági fogyasztási forinthitelek kamatai januárban az egy évvel korábbi magas szintre emelkedtek januárban, miközben a lekötött forint betétek kamatai kis mértékben csökkentek – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A háztartási szektor forint folyószámla-hiteleinek átlagkamata a múlt év novembere óta emelkedik, januárban 20,56 százalék volt. A fogyasztási hitelek átlagos kamata januárban 20,2, hitelköltsége 27,89 százalék volt. A múlt év decemberében a kamtláb 16,90 százalék, a hitelköltség-mutató 24,27 százalék volt.

A vállalati folyószámlahitelek kamatlába 9,53 százaláék volt, ez változatlan érték az elmúlt három hónapban, a folyószámlabetét kamata 2,41 százalékot, az éven belüli betéteké 7,42 százalékot tett ki januárban, s ugyancsak nem változott decemberhez képest.

Januárban minden lakossági hitelfajta esetében csökkent az új szerződések értéke. A fogyasztási hitelek új szerződéseinek értéke 15,4 milliárd forint volt a decemberi 22,9 milliárd forint után, míg a lakáscélú hiteleké 10,1 milliárd forintot tett ki, szemben az előző havi 17 milliárd forinttal. Az egyéb hitelek új szerződéseinek értéke 4,9 milliárd forint volt januárban.

A lakáscélú euróhitelek átlagos kamatlába és hitelköltség mutatója több mint 100 bázisponttal emelkedett, a kamatláb 5,51 százalék, a hitelköltség mutató 6,98 százalék volt januárban. Az emelkedés oka, hogy jelentősen nőtt a magasabb kamatozású hitelállomány aránya.

A lakosság betétek esetében januárban megállt az elmúlt néhány hónapot jellemző kamatláb-emelkedés. Az éven belül lekötött forintbetétek átlagos kamata 7,34 százalékra, a legfeljebb kétéves betéteké 7,70 százalékra, míg a két évnél hosszabb időre lekötött betétek kamata 4,36 százalékra csökkent. A lekötött betétek új szerződéseinek értéke januárban 643,9 milliárd forintra emelkedett a december 533 milliárd forintról.

A háztartási szektorban a fogyasztási hitelek és az éven belüli lejáratra lekötött betétek átlagkamata közötti különbség januárban 12 százalékpont fölé emelkedett a fogyasztási hitelkamatok emelkedése és a betéti kamatok csökkenése következtében.

A vállalati folyószámlahitelek kamatlába januárban 9,53 százalék volt, ez változatlan érték az elmúlt három hónapban. Az egyéb hitelek kamatlába az elmúlt három havi 9 százalék feletti szintről 8,84 százalékra csökkent.

A vállalati folyószámlabetét kamata 2,41 százalékot, az éven belüli betéteké 7,42 százalékot tett ki januárban, egyik sem változott decemberhez képest. Az éven túli betétek kamata 6,52 százalékra csökkent.

A vállalati hitelek és betétek között jelentősebb súllyal szereplő éven belüli lejáratok esetében a kamatkülönbség 1,41 százalékpontra csökkent.

A bankközi forintpiacon januárban csökkent a forgalom, 2598,2 milliárd forint volt a decemberi 2.714,8 milliárd forint után. Az egynapos bankközi hitelek forgalommal súlyozott átlagkamatlába januárban 7,86 százalék volt, 12 bázisponttal alacsonyabb a decemberinél. Az 1 hónapos lejáratú bankközi kihelyezések átlagos kamata januárban nem változott, 8,14 százalék volt, a 3 hónapos lejáratúaké 5 bázisponttal 8,15 százalékra mérséklődött.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Gazdaság

A konvergenciaprogrammal nőnek a kamatkiadások

A decemberi aktualizált, a kormány által pénteken jóváhagyott konvergencia-program a szeptemberi változathoz képest 200 milliárd forintos többlet kamatkiadást tartalmaz a következő négy évre, ám az államháztartás elsődleges egyenlege a szeptemberinél kedvezőbb lesz - áll a Pénzügyminisztérium honlapján közölt dokumentumban.

MTI Gazdaság

Csökkentek a fogyasztási hitelkamatok

A háztartásoknak nyújtott fogyasztási forinthitelek és a betéti kamatok átlagos kamatlábai csökkentek, a lakossági egyéb hitelek átlagos kamata az előző havi csökkenés után visszaállt a korábbi szintre szeptemberben - tette közzé hétfőn az MNB.