Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Meglepőnek és inkonzisztensnek minősítették az MTI által megkérdezett elemzők a Monetáris Tanács elsöprő többséggel hozott döntését, amely szerint 25 bázisponttal 7,75 százalékra csökkentette hétfői ülésén a jegybanki alapkamatot.
Meglepett a döntés - jelentette ki Nyeste Orsolya. Az Erste Bank elemzője azzal indokolt, hogy a jegybank korábban, így májusi kommentárjában is azt közölte, hogy több bizonyosságot szeretne látni az infláció, elsősorban a gyorsuló bérinfláció hátteréről.
Az MNB saját felmérésen alapuló bérstatisztikáját az elemzők nem ismerik, márpedig a mostani döntésben igen fontos szerepe volt - jegyezte meg az Erste Bank elemzője, s ugyanezt fogalmazta meg a CIB Bank elemzője is. Bedesy Dániel szerint nehéz előre jelezni a jegybank várható döntését, "ha nem ismerjük azt a belső bérinflációs modellt, amit az MNB használ".
Bedesy Dániel elmondta: a Monetáris Tanács mai közleményében megfogalmazott folyamatok - így az inflációs alapfolyamatot megragadó rövidbázisú szezonálisan kiigazított maginfláció az árstabilitással összhangban álló 3 százalékos szintre csökkent - már májusban is érzékelhetők voltak, s az sem számít újdonságnak, miszerint mérséklődni látszik az a kockázat, hogy az inflációs várakozások magas szinten rögzülnek.
Inkonzisztens a mostani döntés, hiszen májusban a versenyszféra hasonló bérnövekedési dinamikája miatt nem változtatta a kamatot a tanács - mondta Barcza György. A K and H Bank vezető elemzője "az MNB első fekete pontjának" minősítette a hétfői kamatcsökkentést, s úgy vélte, hogy a testület az erősödő forint miatti félelemtől is vezérelve döntött kamatmérséklésről.
Továbbra is arra számítunk, hogy decemberre az alapkamat 7 százalék lesz - fűzte hozzá Barcza György.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Bár Donald Trump volt a házigazda, Vlagyimir Putyin tartotta kezében az amerikai és orosz elnök alaszkai csúcstalálkozóját. Moszkva helyzeti előnybe került, és korlátlanul folytathatja háborúját, amíg annak felelősségét Kijevre tudja hárítani.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.