Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Négymillió forintra bírságolta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát a Közbeszerzési Döntőbizottság, mivel egy tenderen nem válaszolt a vesztes cég kérdésére, és nem engedte betekinteni az iratokba - a határozat a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága az idén februárban indított tendert azért, hogy különféle - egyenruházathoz szükséges - textil alapanyagokat szerezzen be. A felhívásban közölte, hogy a legolcsóbb ajánlatot fogja választani. A március 29-iki benyújtási határidőre a Texepil Kft. és az Emef Holding Zrt. adott be ajánlatot. Az előbbi 48,6 millió, míg az utóbbi 44,8 millió forintért vállalta a szállítást.
Az ajánlatkérő az olcsóbb ajánlatot adó céget nyilvánította nyertesnek, amely ellen a Texepil Kft. jogorvoslatot kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. Az egyik felvetése az volt, hogy a nyertes egy évvel korábban két cég jogutódjaként alakult, és szerette volna megtudni, hogy a jogelődök számlavezető bankjaitól becsatolta-e a számlákról a szükséges adatokat. A kérdésére azonban nem kapott választ. Azt is kifogásolta, hogy az ajánlatkérő nem engedett neki betekintést a tender dokumentációjába.
A Döntőbizottság mindkét kifogást alaposnak találta, és a jogsértés megállapítása mellett 4 millió forintra bírságolta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát. A határozatban kiemelte, hogy a közbeszerzés nyilvánosságának mellőzése súlyos jogsértésnek számít.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.