Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Saját finanszírozásban kell felépítenie az ajánlattevőnek közel 180 ezer négyzetméternyi épületet, azt 25 éven át működtetnie kell, a megrendelő pedig 2034. augusztus 31-ig szolgáltatási díjat fizet - áll a "Kormányzati Épület(együttes) fejlesztési projekt" közbeszerzési felhívásában.
Az uniós közbeszerzési hirdetmények elektronikus napilapjában (TED adatbank) csütörtökön megjelent ajánlatkérési felhívást a Kincstári Vagyoni Igazgatóság tette közzé, a tenderdokumentáció az ECON TRUST Gazdasági és Pénzügyi Tanácsadó Kft.-től szerezhető be 480 ezer forintért. A kiírás az új kormányzati negyed első ütemére vonatkozik.
Láng Balázs, a kormányzati negyed projekt kommunikációs vezetője elmondta, hogy a ppp-konstrukcióban megvalósuló beruházás maximális összege 142,5 milliárd forint lehet. Az eljárás során lefolytatott árlejtés után azonban várhatóan ennél akár 20-30 milliárd forinttal is kisebb lehet a vállalási ár. A felhívás hangsúlyozza, hogy a feladatok elvégzése kizárólag a nyertes ajánlattevő finanszírozásában történhet. A megrendelő pedig havonta, a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül fizet. Az ajánlattevőkkel - illetve a 10 százaléknál nagyobb hányaddal részvevő alvállalkozókkal - szemben egy több kritériumos alkalmassági feltételt állít a felhívás.
Nem vehet részt a közbeszerzésen az, akinek a bankszámláján egy évre visszamenőleg 30 napot meghaladó sorban állás volt. Úgyszintén kizárt a részvétele annak, akinek az elmúlt három üzleti évben az adózás előtti eredménye negatív volt, továbbá 2006-ban a saját tőkéje nem érte el az 500 millió, a mérlegfőösszege pedig a 3 milliárd forintot. További feltétel, hogy 2004 és 2006 között - legalább az egyik évben - rendelkeznie kell a pályázónak legalább 3 milliárd forint épület lízingbe adásából, bérbe adásából, vagy üzemeltetéséből származó árbevétellel.
A műszaki feltételek között szerepel kizáró elemként az, hogy a jelentkezőnek (alvállalkozónak) az elmúlt három évben legalább 6 hónapon át kellett üzemeltetnie egy helyen lévő legalább 20 ezer négyzetméteres nettó alapterületű iroda-, kereskedelmi-, vagy közösségi épületet. Ugyanezen időszakban és legalább 6 hónapon át - több helyen - összesen 100 ezer négyzetméternyi épületet kellett üzemeltetnie a jelentkezőnek.
A személyi feltételek között szerepel, hogy a jelentkezőnek alkalmaznia kell 3-3 fő pénzügyi és jogi végzettségű, továbbá 3 fő olyan felsőfokú képesítésű műszaki vagy gazdasági végzettségű személyt, akik üzemeltettek már legalább 10 ezer négyzetméteres épületet.
A meghirdetett eljárás típusa: versenypárbeszéd. A közbeszerzési törvény szerint ilyen eljárás akkor folytatható, ha előre nem tisztázhatók - egyebek mellett - az alkalmazott technológiák, műszaki megoldások, illetve a jogi és pénzügyi feltételek sem. Az ilyen eljárásokban csak az összességében legelőnyösebb ajánlat fogadható el. Ebben az esetben az ajánlati ár 95, míg a teljesítés időtartama 5 százalékos súllyal esik latba. A nyertesnek az építésre, majd az üzemeltetésre is felelősségbiztosítást kell kötnie, beleértve a terrorcselekményekből származó kockázatokat is fedező vagyonbiztosítást.
A részvételre július 27-ig lehet jelentkezni. A továbbjutókat augusztus 6-án választja ki a Kincstári Vagyoni Igazgatóság. Akik konzorciumot alkotva jelentkeznek, azok külön-külön is - készfizető kezesként - felelősek a teljesítésért. A második - ajánlattételi - szakaszban 500 millió forint lesz az ajánlati biztosíték.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.