Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A legtöbb feltörekvő ország viszonylag jól vészelte át a jelenlegi pénzügyi válságot. Mint azt a Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) Washingtonban nyilvánosságra hozott tanulmánya megállapítja, a válság eddig nem fejtett ki lényeges hatást a legtöbb feltörekvő gazdaságra.
Nagyobb következményekkel járó hatást csak Oroszországra és több volt szovjet köztársaságra, valamint Argentínára gyakorolt. Ezúttal "mérsékeltebb sebezhetőséget" tanúsítottak a feltörekvő gazdaságok, mint az 1997-98-ban bekövetkezett ázsiai pénzügyi válság idején. A tanulmány szerint ez azoknak a reformoknak tulajdonítható, amelyek révén az országok nagyobb átláthatóságot biztosítottak pénzpiacaiknak.
Az IIF igazgatója, Charles Dallarra azonban óvatosságra int a végleges következtetések levonásakor, mint közölte, a nagyobb ellenállóképesség nem azonos az immunitással, szerinte a pontos hatások értékelése még korai.
A washingtoni székhelyű IIF több mint 350 pénzintézet világméretű szervezete.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Az állami és a NER-vállalat szándéknyilatkozatot írtak alá az együttműködésről, aminek keretében „kihasználnák a szinergiákat”.