Molnár Lajos egykori egészségügyi miniszter Bokros Lajossal, a CEU vezérigazgatójával. Versenyszellem © Stiller Ákos

Az MSZP elnöksége idén júniusban adta ki a „Szolidaritás és verseny az egészségbiztosítási rendszer reformjában“ című munkaanyagot, amelynek tartalma zavaros, s a politikai harcokat tükrözi – vélekedett Bokros Lajos, a Közép-európai Egyetem ( CEU) vezérigazgatója, volt pénzügyminiszter. A szakember a HBLF-ICEG pénzügyi konferenciáján a dokumentumból néhány megállapítást kiemelve ellentmondásokra hívta fel a figyelmet.

A dokumentum egy biztosítóról és több pénztárról, illetve nemzeti kockázatközösségről beszél. „Nemzeti kockázatközösség“ azonban, mint fogalom nem létezik – mutatott rá Bokros Lajos. Az állampolgári kockázatközösség fogalma elvileg még létezne, de erről sem beszélhetünk, ha vannak potyautasok. A kockázatközösség ugyanis azt jelenti, hogy csak az kap szolgáltatást, aki fizetett, vagy akinek a javára valaki más fizetett – hangsúlyozta a professzor.

Egyetlen állami biztosító nem biztosító, hanem fiskális intézmény – szögezte le Bokros. A politika ugyanis mindenféleképpen kikényszeríti a fizetést a potyautasért. Ez a biztosító, az egyetlen állami vízfej, sohasem tudja megtagadni a szolgáltatást a nem fizető potyautastól, s mivel a szolgáltatók is valamilyen formában állami tulajdonban vannak, állam az államot nem fogja csődbe vinni, azaz minden szolgáltató végső soron fennmarad. A pénztárak viszont maguk a biztosítók, nincsen külön biztosító és pénztár. Ezek fölött pedig állami felügyeletre és nem funkció nélküli vízfejre van szükség – hangsúlyozta Bokros Lajos.

A dokumentum egy másik megállapítását is kiemelte a CEU vezérigazgatója. Ez arról szól, hogy „a verseny fő terepe nem a biztosítók/pénztárak, hanem a szolgáltatók világa kell legyen”. Bokros Lajos szerint, ha ezt a kijelentést valóban komolyan gondolják a munkaanyag készítői, akkor ebből az következne, hogy a beteg teljes árat fizet a szolgáltatás igénybevételének helyén és időpontjában, azonnal. A beteg akkor tud a szolgáltatók között versenyt ösztönözni, ha még az amerikaihoz képest is szélsőségesebben privatizált, biztosítás nélküli rendszer van. Minden más esetben, ha a beteg és a szolgáltatók közé állnak a biztosítók, és fizetik a költségek zömét, akkor muszáj, hogy ezek között is verseny legyen annak érdekében, hogy versenyre tudják kényszeríteni a szolgáltatókat. Verseny híján a beteg kiszolgáltatottsága és költsége tovább növekszik. Biztosítók közötti verseny nélkül tehát nem létezhet érdemi verseny a szolgáltatásban – emelte ki.

Az elmúlt időszakban a régiók kérdése szintén fontos politikai csatározás színtere lett. Bokros Lajos szerint a regionális biztosítók szolgáltatásainak szabályozása, illetve, hogy a biztosított mikor és hogyan jelentkezhet át, az átmenet kérdése kell, hogy legyen. Ennek a megoldatlansága nem szabad, hogy akadályává váljon a majdani rendszer alapvető működésének – vélekedett a volt pénzügyminiszter.

A munkaanyagnak az a kitétele, hogy „a pénztárakban is megjelenhet a magántőke, de csak kisebbségben”, szintén zavaros. Bokros Lajos szerint ésszerű feltételezés, hogy a többségi (51 százalékos részt birtokló) tulajdonos állam nem kívánhatja a feltehetően 7 vagy 8 létrejövő pénztárat napi szinten önmaga irányítani. A potenciális magántőkés partnerek viszont feltétlenül irányítani szeretnének már 49 százalékos részesedés mellett is. (Hiába lenne 49 százalékos tulajdonrészük a magántőkéseknek, ekkora hányaddal is lehet már ellenőrző pakettet vásárolni. Tehát nem az 50 százaléknál van az ugrópont – figyelmeztetett a CEU vezérigazgatója.) Ennek fényében azonban felmerül a kérdés: ha a két fél érdeke ilyen látványosan találkozik, akkor miért kell ragaszkodni az állami többségi tulajdonhoz? Bokros Lajos ennek semmi értelmét nem látja. Ráadásul, ha a magántőkések később többségi tulajdont szerezhetnek (Bokros szerint van egy ilyen olvasata is a dolognak), miért nem lehetséges ez az alapítás idején? A CEU vezérigazgatója szerint ez nem ugyan az az eset, mint a szocializmusból örökölt nagy állami vállalatok privatizációja, ahol a privatizáció folyamatát lépésről lépésre kellett végrehajtani, azaz az átmenet problémájával kellett szembenézni. A biztosítási rendszer kialakításánál nem egy teljesen új dolgot kell létrehozni, ezt pedig Bokros Lajos véleménye szerint úgy is meg lehetne oldani, hogy ne hordozzon olyan „szennyeződéseket“, amelyek a rendszer későbbi normális működését lehetetlenné tehetik.

Mivel a biztosítási reform előkészítése során az egymásnak feszülő politikai elvárások szakmailag értelmetlenek vagy kölcsönösen kizárják egymást, közöttük előremutató, az érdemi reformot szolgáló előrelépés nem lehetséges. Ilyen körülmények között pedig nagy a veszélye visszarendeződésnek.

Szabó Zsuzsanna