Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Népszabadság információi szerint nemrégiben aláírták a Bezenye és Hegyeshalom határába tervezett óriási kaszinó-beruházás megkezdéséhez elengedhetetlen 20 plusz 10 évre szóló koncessziós szerződést az Eurovegas Hungary Zrt. és a Pénzügyminisztérium képviselői.
Az aláírás eddig azért nem történhetett meg, mert a projektben részt vevő ausztrál-amerikai befektetők alkotta Eighth Wonder Capital csoport által "kért" menedzserszerződéssel gondok akadtak. A lap a kérdéssel a Pénzügyminisztériumot is megkereste, ám ott az ügyben semmilyen tájékoztatást nem kívántak adni.
Bár a megállapodás kétségtelenül mérföldkő a leendő óriáskaszinó történetében, a beruházás elől még nem hárult el minden akadály. A koncessziós szerződés ugyanis akkor lép hatályba, ha a beruházásban részt vevő befektetőcsoport tagjai mindenben megállapodnak egymással, s ezt jelzik a Pénzügyminisztériumnak. A felek között folyó tárgyalások a végükhöz közelednek. A Credit Swiss és a Gugenheim Partners a két nagy befektető, amelyek már korábban jelezték: megfelelő biztosítékok mellett jelentős pénzekkel is hajlandók részt venni a beruházásban - olvasható a Népszabadságban.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.