szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Profitkivételt tanácsol felzárkózó piaci pozíciókat tartó ügyfeleinek a Goldman Sachs, arra hivatkozva, hogy a globális hitelpiaci sokk „fájdalmas” korrekciót indíthat el az eddig szárnyaló latin-amerikai, kelet-európai és egyes ázsiai befektetési termékek árfolyamában. A cég szerint a forint is jelentősen túlértékelt.

Az amerikai székhelyű pénzügyi szolgáltató cég Londonban idézett belső ügyfélértesítői szerint a Goldman Sachs „rövid távú elővigyázatossági intézkedésként” javasolja a profitkivételt ezeken a piacokon.

A bank saját pozícióit már zárta is a brazil és a mexikói tőzsdéken, miután – a hétfői The Daily Telegraph megfogalmazása szerint – „zsíros hasznot zsebelt be” az ottani fellendülésen. A londoni napilap szerint a Goldman Sachs figyelmeztetéseit valószínűleg „homlokráncolással fogadják banki körökben”, miután az amerikai bank haladt az élen a „határgazdaságokban” – elsősorban is Brazíliában, Oroszországban, Indiában és Kínában – történő befektetésekben.

A GS egyik leirata szerint a ház „folytatódó sebezhetőséget” lát a felzárkózó piacokon. „Ahogy az augusztusi (befektetői) visszavonulások is mutatták, a piac könnyen még inkább aggódni kezdhet amiatt, hogy a pénzügyi gondok átszűrődhetnek az amerikai és a világgazdasági növekedésbe… jóllehet az (augusztusi) esetben a felzárkózó piaci értékpapírokra átterjedő járvány rövid életűnek bizonyult, de egyben fájdalmas is volt… úgy gondoljuk, megfontolt cselekedet lenne a haszon elkönyvelése”, áll az egyik idézett, ügyfeleknek szánt leiratban.

A Goldman Sachs a felzárkózó piaci valutákat is túlértékeltnek tartja: a forintot például 42 százalékkal, a lengyel zlotyt 60 százalékkal.

A ház különösen aggályosnak tartja a térségbe áramló külföldi tőke szerkezetét, megállapítva: a felzárkózó Európába érkező tőkének mindössze a negyede a nettó közvetlen külföldi befektetés, miközben Latin-Amerikában ez az arány 50 százalék.

A túlfűtöttségtől fenyegetett Kelet- és Közép-Európa jelentős részén „forró pénzek” finanszíroznak hatalmas folyómérleg-hiányokat; a folyó deficit Romániában az idén eléri a GDP-érték 11,3 százalékát, de Észtországban 17 százalék, Lettországban pedig 25 százalék lesz, áll a figyelmeztetésben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

Forintválságot jósol a Goldman Sachs

Nem zárja ki a forintválság lehetőségét a Goldman Sachs nemzetközi befektetési csoport londoni részlegének legújabb térségi elemzése arra az esetre, ha a választások után nem kezdődik meg a költségvetési konszolidáció.

MTI Gazdaság

Goldman Sachs: Simor jó választás

Kedvező értékelést adott - más intézetekhez hasonlóan - hétfői térségi elemzésében Simor András MNB-elnöki jelöléséről a Goldman Sachs. Szerintük az új jegybanki vezető alatt jobb lesz az MNB és a kormány viszonya, mint elődje idején.

MTI Gazdaság

A Goldman Sachs euróövezeti kamatemelésre számít

Visszavonta az idei amerikai kamatcsökkentésre, és emelte az euróövezeti kamatemelési ütemre adott előrejelzését pénteken az egyik vezető londoni befektetési ház, amely szerint az európai feltörekvő piacok körül szigorodó kamatkörnyezet növeli a várt magyar kamatcsökkentés időzítésének előrejelzését terhelő kockázatokat is.

MTI Gazdaság

A Goldman ráígért volna Ferrovial BAA-ajánlatára, de elkésett

Ráígért volna a spanyol Ferrovial ajánlatára a brit BAA repülőtér-üzemeltetőért folyó versenyben a Goldman Sachs befektetési bank, de elkésett, mert a Budapest Airportot birtokló brit cégben addigra a Ferrovialnak már meghatározó része volt, áll a pénteki Financial Timesban.

MTI Gazdaság

A Goldman Sachs 1,5 százalékpontos kamatcsökkentést vár

Másfél százalékpontos magyarországi jegybanki kamatcsökkentést vár a következő egy évre pénteken kiadott havi térségi elemzésében az egyik vezető londoni befektetési csoport, amely szerint ugyanakkor meredekebb "vészcsökkentést" eredményezhet a forintsáv erős széle elleni esetleges támadás. A cég hitelesnek és tarthatónak nevezte az idei költségvetési konszolidációs tervet.