Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Mol éves közgyűlésén meghozott határozatok bírósági megsemmisítését akarja elérni a magyar olajcég átvételére törekvő osztrák OMV, amely várhatóan hétfőn induló jogi keresetével „új frontot” nyit a Mol elnyeréséért folytatott, eddig csekély eredménnyel járó hadjáratában – írta hétfőn a Financial Times.
A Mol Dunai Finomítója. A bíróságon folyik tovább © emersonprocess.com |
A lap szerint az OMV a közgyűlésen elfogadott határozatok megsemmisítését akarja, és annak bírósági kimondását, hogy a magyar vállalattal kapcsolatban álló részvényesek a jövőben ne szavazhassanak, illetve ne kaphassanak osztalékot. Az osztrák cég mindemellett különleges auditor bírósági kinevezését is el akarja érni az e részvényesek és a Mol között fennálló kapcsolatok részleteinek felülvizsgálatára.
A Financial Times szerint „általában 40 százalékra teszik” a támogató befektetők által ellenőrzött Mol-részvényállományt. Az OMV által említett részvényesek köre a Magnoliától – a Mollal kapcsolatban álló befektetési cégtől – a cseh CEZ áramszolgáltatóig terjed, áll a londoni gazdasági lap hétfői ismertetésében.
A Financial Times felidézi, hogy a közgyűlésen leadott szavazatok rendszerint 80 százalék körüli arányban a Mol igazgatótanácsát támogatták. Jóllehet az OMV-nek 20 százaléka van a magyar cégben, szavazati jogának felső korlátja az egyéni részvényesekre megszabott 10 százalék.
A lap a közgyűlés után, május elején több befektetőt idézett, akik azt mondták: a szavazati többségeket az is növelte, hogy egyes részvényeseket megakadályoztak a szavazásban.
A Mol vezetésének győzelme nyomán több elemző arra a következtetésre jutott, hogy az OMV sikeres átvételi próbálkozásának kilátásai elenyészőben vannak, áll a hétfői cikkben. A Financial Times felidézi, hogy az amerikai Citi Investment Research a múlt héten csaknem felével, 19500 forintra vette vissza a Molra adott célárát, azzal, hogy a korábbi célárban benne volt a 32 ezer forintos potenciális OMV-ajánlat által megtestesített prémium.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.