pénteken többek között ennek irányáról is egyeztetnek az újabb dobogókői megbeszélésen a szocialisták. A kedvezményekből való válogatás is megosztja az MSZP-seket, akik nem vették jó néven, hogy a múltkori tanácskozáson nem csak Veres János, hanem Bajnai Gordon is prezentált adócsökkentési javaslatokat.
Bár a miniszterelnök a szocialista frakció legutóbbi ülésén megjegyezte, hogy 400 milliárd forintos mozgástér lenne az az összeg, amely már érzékelhető a gazdaság és a lakosság számára, közel sem biztos, hogy végül ennyiben állapodnak meg az MSZP-n belül. A Világgazdaság úgy tudja, a szocialisták úgy számolnak: ehhez az „elegendő fedezet” a gazdasági növekedésből, a kifehérítésből és – három kivétellel – az összes adókedvezmény megszüntetéséből, azaz belső átcsoportosításból származik. A lap nem ír arról, melyik három adókedvezmény maradna meg.