Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az olimpia idején Pekingbe érkező turistáknak csalódniuk kell, ha olcsó kalózfilmekből és -zenékből szeretnének bevásárolni - jelentették be hétfőn a kínai hatóságok, amelyek az ötkarikás játékok közeledtével szakadatlan hadjáratot folytatnak a szerzői jogi védelem alá eső hamisított termékek ellen.
A nyugati vállalatok és politikusok Kínát évek óta azzal vádolják, hogy az ázsiai országban nem küzdenek eléggé a szerzői - és más szellemi termékekhez fűződő tulajdoni - jogok megsértői ellen. Washington emiatt korábban már a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) is felemelte szavát.
Az ígéretek szerint legalább az augusztusi ötkarikás játékok idején eltűnnek a polcokról a hollywoodi sikerfilmek olcsó másolatai. A kalóz- és pornográf kiadványok felszámolásáért felelős tisztségviselők száznapos programot indítottak a hamisított kiadások terjesztői ellen.
Az illegális anyagok kampányszerű bezúzása és a szerzői jogi perek ellenére a pekingi DVD-üzletek kínálatát figyelve szinte semmi sem változott. A különbség talán az, hogy a legfrissebb kasszasikereket - az ellenőrzésektől tartva - nem a boltok bejáratánál, hanem egy külön helységből árulják.
Az olimpia idején állítólag a turisták kedvelt bevásárlóhelyeiről - mint amilyen a világhírű selyempiac vagy a gyöngypiac - is el fognak tűnni a márkás ruházati termékek és kiegészítők tizedáron beszerezhető utánzatai. Az egyelőre még zavartalanul működő piacokon a közelgő olimpiát jelzi, hogy a kirakati árukon lévő hamis márkajelzést néhol ragasztószalaggal takarják el.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A világhírű professzor egy lapinterjúban beszélt arról, miért kezdik ki mostanában a liberális demokráciákat, amelyek tényleg komoly hibákat követtek el.