Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az ipari termelői árak júniusban az előző hónaphoz viszonyítva 0,5 százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbinál viszont 4,6 százalékkal voltak magasabbak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Az ipar belföldi értékesítési árai júniusban az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal nőttek, a 2007. júniusival összehasonlítva 12,1 százalékkal emelkedtek. Az ipari exportértékesítés árai az előző hónaphoz viszonyítva 1,4 százalékkal, az egy évvel korábbiakhoz képest 0,8 százalékkal csökkentek. Az ipari termelői árak májusban az előző hónaphoz viszonyítva 1,1 százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbinál pedig 4,9 százalékkal voltak magasabbak. Tavaly júniusban az ipari termelői árak az előző havinál 0,2 százalékkal, a 2006. júniusinál pedig 2 százalékkal voltak kisebbek.
A feldolgozóipari ágazatok belföldi értékesítési árai 0,8 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest. A legnagyobb mértékű árnövekedés (3,0 százalék) az elmúlt hónapokhoz hasonlóan ismét a kőolaj-feldolgozás ágazatban következett be, elsősorban a kőolaj és kőolajszármazékok további világpiaci áremelkedése nyomán.
A fémalapanyag, fémfeldolgozási termékek gyártása ágazatban folytatódott a feldolgozóipari átlagot meghaladó havi áremelkedés (2 százalék), amit 2008. február óta minden hónapban elsősorban a fémalapanyagok árának növekedése okoz. Árnövekedést mértek még a bőrtermék, lábbeli gyártása (0,7 százalék), a vegyi anyag, termék gyártása (0,6 százalék), az élelmiszer-ipari (0,4 százalék), valamint a gumi-, műanyag termék gyártása (0,2 százalék) ágazatoknál.
Árcsökkenés a villamos gép, műszer gyártása (0,7 százalék), a fafeldolgozás (0,2 százalék), és a járműgyártás (0,2 százalék) területén jelentkezett az előző hónaphoz viszonyítva. A többi feldolgozóipari ágazatban az árak gyakorlatilag nem, vagy csak csekély mértékben változtak (0-0,1 százalék). Az ipar belföldi értékesítésében jelentős súlyt képviselő villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás ágazatban júniusban 0,5 százalékkal nőttek az árak.
Tizenkét havi összehasonlításban - a feldolgozóipari ágazatok belföldi értékesítését tekintve - a legnagyobb mértékben a kőolaj-feldolgozás szakágazatban nőttek az árak (30,2 százalék). A meghatározó súlyt képviselő élelmiszer, ital, dohány gyártása ágazatban a múlt hónapban mért értékkel megegyezően 13,7 százalékos, a fémalapanyag, fémfeldolgozási termékek gyártása ágazatban 11,3 százalékos áremelkedés volt megfigyelhető.
Árcsökkenés a textília, textiláru gyártása (2,2 százalék), valamint a járműgyártás (0,6 százalék) szakágazatokban jelentkezett. A többi feldolgozóipari ágazatban az áremelkedés üteme 1,3 százalék és 5,5 százalék között alakult. A feldolgozóipar egészében az elmúlt egy év alatt 10,2 százalékkal nőttek az árak. A villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás ágazat árai 15,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
A belföldi értékesítésben az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül júniusban az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban mutatkozott a legnagyobb mértékű havi áremelkedés (0,9 százalék), döntő mértékben az energiatermelő ágazatokban mért árnövekedés (1,1 százalék) következtében.
A fogyasztási cikkeket gyártó ágazatokban 0,2 százalékkal nőttek az árak egy hónap alatt. A beruházási javakat gyártó ágazatokban 0,4 százalékos árcsökkenés következett be. 2008. júniusban az előző év azonos hónapjához képest a legnagyobb mértékű áremelkedés az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban volt megfigyelhető (15,2 százalék). A fogyasztási cikkeket gyártó ágazatokban 7,9 százalékos árnövekedés, a beruházási javaknál 2,2 százalékos árcsökkenést mértek.
Az ipar forintban mért exportértékesítési árai júniusban az előző hónaphoz képest 1,4 százalékkal mérséklődtek, 12 havi összehasonlításban 0,8 százalékkal csökkentek. A forint egy hónap alatt az euróhoz viszonyítva 2 százalékkal, a dollárhoz viszonyítva 1,9 százalékkal erősödött.
A forint 2007. júniushoz viszonyítva az euróhoz képest 3,1 százalékkal, a dollárhoz mérten 16,5 százalékkal erősödött.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.