Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A kereskedelmi szálláshelyek 111 milliárd forint bruttó bevételt értek el az első félévben, ami folyó áron 2 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a külföldi és a belföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma lényegében nem változott – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A közlemény szerint a külföldi vendégek vendégéjszakáinak száma 1 százalékkal nőtt, míg a belföldi vendégéjszakák száma 2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Az első félévben a szállásdíj bevételek 3 százalékkal 62 milliárd forintra nőttek. Tavaly az első félévben a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák együttes száma 1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
A szálláshelyek összes árbevétele tavaly január-júniusban folyó áron 5 százalékkal emelkedett, miközben a szálláshely-szolgáltatás területén az áremelkedés 7 százalékos volt.
Az idén az első öt hónapban a kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevétele 88,3 milliárd forint volt, ami folyó áron 3,1 százalékos növekedés 2007 azonos időszakához viszonyítva. Az idén január-májusban a külföldi és a belföldi vendégek által összesen eltöltött vendégéjszakák száma 0,7 százalékkal emelkedett.
Az első felében a 1,523 millió külföldi vendég 4,204 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken.
Az első félévben a KSH szerint a kereskedelmi szálláshelyek 1,792 millió belföldi vendéget és 3,930 millió belföldi-vendégéjszakát regisztráltak.
A szállodák átlagosan 45 százalékos szobakihasználtsággal működtek az első félévben, ami megegyezik a 2007 azonos időszakában mért értékkel.
A Balatonon eltöltött vendégéjszakák száma 1 százalékkal csökkent, ugyanakkor Budapesten 3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét.
A kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 15 301 forint volt, az egy-, illetve ötcsillagos szállodai szobaárak közötti különbség közel nyolcszoros. Az egy kiadható szállodai szobára jutó bruttó árbevétel (REVPAR) 6887 forint volt, de a KSH szerint itt is jelentős eltérés figyelhető meg, mivel az ötcsillagos szállodák közel tizenháromszor magasabb összeget kértek, mint amennyit az egycsillagos hoteleknél regisztráltak.
A szálláshely- és vendéglátó-szolgáltatások 2008. január-júniusra számított árindexe 7 százalékos növekedést jelzett az egy évvel korábbi szinthez képest - közölte a KSH.
A hivatal szerint a bevételi adatok értékelésekor figyelembe kell venni, hogy az év első három hónapjában gyenge, áprilistól azonban igen erős volt a forintárfolyam. Továbbá a júniusi belföldi forgalmi adatok esését az időjárás változékonysága is okozhatta.
Az első hat hónapjában a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján, 5,608 milliárd forint értékben váltottak be üdülési csekket a kereskedelmi szálláshelyeknél, így a beváltott csekkek értéke az összes árbevétel 5 százalékát, a belföldi bruttó szállásdíj 26 százalékát adta: júniusban a szállodák 83 százalékánál lehetett üdülési csekket felhasználni.
Június 30-án a működő kereskedelmi szálláshelyek száma 2.709 volt, ezen belül a 840 szálloda 49 ezer szobával, az 1049 panzió 13 ezer szobával működött. Az egyéb szálláshelyek száma - turistaszálló, ifjúsági szálló, üdülőház és kemping - 820 volt.
Júniusban a kereskedelmi szálláshelyek kiadható férőhelyeinek száma megegyezett az előző év azonos időszakában regisztrálttal: a szálláshely-szolgáltatást nyújtó - több ágazatban működő - vállalkozások a szálláshelyeken közvetlenül 31 ezer főt foglalkoztattak.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.