Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Várhatóan augusztusban befejeződik az a piacvizsgálat, amelynek alapján a fővárosi önkormányzat megkezdheti a Fővárosi Gázművek Zrt. 50 százalék plusz egy szavazat tulajdoni hányadának további sorsáról szóló döntés előkészítését – közölte Ikvai-Szabó Imre, főpolgármester-helyettes.
A 32,245 milliárd forint jegyzett tőkéjű társaság kisebbségi tulajdonosa a német RWE csoporthoz tartozó RWE Gas International B.V. A Fővárosi Közgyűlés pénzügyi, valamint gazdasági bizottságának elnökei, illetve a két főpolgármester-helyettes részvételével az erre a célra alakított bizottság a készülő tanulmány alapján vizsgálja majd meg, hogy célszerű-e, és ha igen, milyen feltételekkel értékesíteni a fővárosi tulajdonban lévő Főgáz részvényeket. „A vizsgálat alapján lehet majd kiírni a privatizációs tanácsadói pályázatot” – mondta Ikvai-Szabó Imre, aki szerint a Főgáz jól gazdálkodó, jó osztalékfizető cég.
A Főgáz 2007-ben 190,49 milliárd forint árbevétel mellett 8,02 milliárd forint adózott nyereséget ért el, amit teljes egészében osztalékként kifizettek. Így a fővárosnak négy milliárd forint osztalékbevétele származott. Egy évvel korábban, 2006-ban az árbevétel 182,01 milliárd forint, az adózott profit pedig 5,45 milliárd forint volt. A társaságnak több mint 40 milliárd forint értéken nyilvántartott vagyona van. A kisebbségi tulajdonos elővásárlási jogot kapott a fővárosi tulajdonú részvénypakettre.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.