Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kissé felfelé módosította a világ kőolaj felhasználásának jövőre várható növekedési ütemét a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA).
A kedden ismertetett, havonta megjelenő előrejelzés szerint a kereslet napi 930 ezer hordóval növekszik jövőre, napi 60 ezer hordóval nagyobb mértékben, mint amire a nemzetközi szervezet előző, július havi előrejelzésében számított, elsősorban az európai országok keresletének növekedése miatt.
Az IEA szerint jövőre napi 87,8 millió hordó lesz a világ kőolajkereslete, napi 70 ezerrel több, mint amire az IEA korábban számított. A jelentés kitér arra is, hogy az olajkínálat elegendő lesz a megnövekedett igények fedezésére, s valamelyest növekedni fognak az iparilag fejlett országok tartalékkészletei is.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.