Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Augusztusra 94,14 milliárd forint, a GDP 0,3 százalékát kitevő államháztartási hiányt vár a Pénzügyminisztérium (PM) – közölte Keller László, a tárca államtitkára.
Az első nyolc hónapra a GDP 2,4 százalékát, az első háromnegyed évben 2,8 százalékát kitevő, 764,5 milliárd forintos hiányt prognosztizálnak. Az év egészére nem változott a tárca GDP arányos prognózisa, a hiány továbbra is a GDP 3,8 százaléka lesz várakozásaik szerint, de a korábban előrejelzett 1051 milliárd forint éves várható hiányt 1032 milliárd forintra csökkentették.
Keller László elmondta: a júliusi adatok igazolják, hogy az államháztartás a tervezett, az ország számára megfelelő pályán halad. A júliusi többlet némileg elmaradt a várttól. Ezt Keller László egyebek között a tervezettől kissé elmaradó áfa és szja bevételekkel indokolta, hozzátéve, hogy a járulékbevételek a vártnak megfelelően alakultak.
Az idén az első hét hónapban az államháztartás – önkormányzatok nélkül – 140,6 milliárd forint többlettel zárt, az első hét havi hiány 581,3 milliárd forint lett, a GDP 2,1 százaléka. Sem a nominális, sem a százalékos GDP előrejelzésén nem változtatott a tárca. Az első hét havi hiány 330 milliárd forinttal kevesebb mint egy éve, még nagyobb a javulás az 52,7 milliárd forint nettó elsődleges egyenlegnél, ez a pozíció 400 milliárd forinttal jobb mint 2007 azonos időszakában.
Keller László a kedvező államháztartási adatok mellett a bizonytalanságokra is felhívta a figyelmet. Az év hátralévő részében jelentkező kiadásnövelő tényezők közé sorolta az útépítések fellendülését, ami mintegy 10 milliárd forintos többletkiadást jelenthet, a lakástámogatásoknál 20 milliárdos többletköltéssel számolnak a fix kamatozású hitelek változó kamatozásúra váltása miatt, és továbbra is úgy számol a tárca, hogy az erős forint ellenére az adósságszolgálat 50-60 milliárd forint többletterhet ró a költségvetésre. A jövő évi költségvetést illetően elmondta: folyik a tervezés, a szakmai munka. Az adótörvények is időben az Országgyűlés elé kerülnek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.