szerző:
MTI

A DuPont csoporthoz tartozó Pioneer Hi-Bred Termelő és Szolgáltató Zrt. csaknem félmilliárd forintos beruházással létrehozott hódmezővásárhelyi kutatóközpontja az egyik legkorszerűbb napraforgó- és kukoricanemesítő állomás a világon – jelentette ki Kovács Gyula vezérigazgató kedden, a létesítmény átadásakor.

A szakember elmondta, a kutatóbázis lényegi szerepet játszik majd a magyar termelők számára kiemelten fontos kukoricavonalak nemesítésében. A kutatások során elsősorban olyan tulajdonságokat vizsgálnak, mint a kukoricabogárral szembeni rezisztencia, a szárazságtűrés vagy a csőpenésszel szembeni ellenálló képesség. A központ külön programot indított a napraforgó különféle betegségekkel szembeni ellenállóképességének fokozására és a növény termesztésének hatékonyságát javító gyomkezelési technológiák kidolgozására is.

A cég jánoshalmai nemesítő állomását fölváltó létesítményben az átvett tizenhárom munkatárs mellett hét főállású kutató dolgozik, és a vállalkozás hatvan-nyolcvan idénymunkást is foglalkoztat majd.

Josef Tomasich, a cég kelet-európai kutatási igazgatója elmondta: a vásárhelyi állomás része a Pioneer húsztagú globális kutatóhálózatának. A közösen végzett munka során a legmodernebb DNS-vizsgálati módszereket ötvözik a hagyományos nemesítési technológiákkal.

A cég Hódmezővásárhelyen végzett piacorientált kutatásaival elsősorban a magyarországi termelők igényeit igyekszik majd kielégíteni, de az egész régióra is koncentrál.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Gazdaság

Összeomlott a kukoricapiac

Az Európai Unió engedélyt adott háromféle génmódosított (GMO) kukorcia és egyfajta génmódosított cukorrépa behozatalára a közös piacra, aminek következtében összeomlott az eddig az amerikai termékek versenyétől védett európai kukoricapiac. A hatás Magyarországon sem maradt el, limittel esett a jegyzés.

hvg.hu Gazdaság

Tovább csúszhat lefelé a kukoricaár

Szerdán jelentős gyengüléssel reagáltak az európai árupiacok arra a brüsszeli döntésére, hogy kereskedelmi forgalomba hozható háromféle génmódosított (GMO) kukorcia és egyfajta génmódosított cukorrépa.

Hét nap gazdaság

kukorica ára

A az idei legalacsonyabb szintre esett, miután kiderült, hogy az USA középnyugati részén az áradás ellenére kiváló...

MTI Plázs

Nem egészségtelenebb a cukornál a kukoricaszirup

Ellentámadásba lendültek az Egyesült Államokban a magas fruktóztartalmú kukoricaszirup (HFCS) gyártói; több tízmillió dolláros reklám- és marketingkampányt kezdenek arról, hogy a szirup nem egészségtelenebb a hagyományos cukornál.

Medipress Plázs

Felfedezték a kék kukoricát

A milánói egyetem kutatói újra felfedezték az inkák kék kukoricáját, amely antioxidánsokban gazdag, természetes szívmentő.

Kamondy Ágnes a TRIP hajón folytatja visszatérését

Kamondy Ágnes a TRIP hajón folytatja visszatérését

Kívülről bedeszkázta a szomszéd étterem a CEU-laboratórium ablakait

Kívülről bedeszkázta a szomszéd étterem a CEU-laboratórium ablakait

Bezártak egy "kutyagyárat" Madridban

Bezártak egy "kutyagyárat" Madridban

Radar360: tovább csúsztunk a korrupciós listán, mélyponton a forint

Radar360: tovább csúsztunk a korrupciós listán, mélyponton a forint

Varga Zoltán veszi át Gréczy Zsolt mandátumát

Varga Zoltán veszi át Gréczy Zsolt mandátumát

Föld alatti alagúton keresztül is át lehet ugrani a Parlamentbe

Föld alatti alagúton keresztül is át lehet ugrani a Parlamentbe