Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök javaslata a tb-járulékok csökkentésére és a szolidaritási adó eltörlésére kedvezhetnek a tőzsdei cégeknek, a szerdai kereskedésben viszont csak enyhe emelkedéssel számol a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértő.
Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy bár a javaslatok kedvezőek a tőzsdei cégek számára, a piacokat egyelőre a nemzetközi pénzügyi válságtól és a recessziótól való félelem határozza meg. A budapesti parketten a kezdés - az európai tőzsdék hatására - felfelé indulhat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,62 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 20.282,54 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 225 forinttal, 1,37 százalékkal 16.700 forintra erősödött, 3,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 71 forinttal, 1,02 százalékkal 6.900 forintra csökkent, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,37 százalékkal 811 forintra esett, forgalma 734,0 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 150 forinttal, 0,47 százalékkal 31.750 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.