Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Aláírta az ipari alma felvásárlási áráról és az állami támogatásról szóló megállapodást Gráf József agrárminiszter Jakab Istvánnal, a Magosz elnökével és Budai Gyulával, a szövetség igazgatójával csütörtökön a minisztérium épületében, ezzel egy időre hivatalosan is véget ért az almacsata.
Az aláírást megelőzően Gráf József elmondta, hogy lengyel kollégájával lépéseket tesz a kínai léalmasűrítmény kedvezményes vámtételének eltörléséért az Európai Unióban.
Az ipari alma kilójáért a piac 60 százalékát uraló Agrana minimum 9 eurócentet fizet, az agrártárca pedig a termelők tavalyi többletkiadásai miatt hektáronként mintegy 70 ezer forinttal támogatja a termelőket, az összeget még az idén megkapják.
A másik felvásárló, a Rauch a hét végéig gondolkodik, hogy elfogadja-e ezt a felvásárlási árat.
Jakab István úgy vélte, hogy miután a lengyelországi minimum felvásárlási ár is hasonló mértékű, a többi magyarországi feldolgozó sem utasíthatja ezt vissza.
Gráf József ismertette: a de minimis támogatás keretében nyújtott, hektáronkénti 70 ezer forint azoknak a termelőknek jár, akik ipari léalmaként értékesítik terméküket feldolgozóknak. A támogatások felső határa három évre 7500 euró, így akik tavaly már a fagykárok enyhítésére kaptak ebből a keretből, most annyival kevesebbhez juthatnak. A mintegy 1,5 milliárd forintot kitevő támogatást a minisztérium saját költségvetéséből, átcsoportosítással biztosítja.
A minimális 9 eurocenthez (az Agaranával kötött megállapodás idején érvényes árfolyam alapján ez nettó 21,50 forintot jelent) nagyon hasonló minimál árat fogadott el 6-7 lengyel feldolgozó is, így Gráf József bízott benne, hogy a Rauch is elfogadja ezt az árat.
Budai Gyula arról számolt be, hogy a magyar felvásárlókkal megkezdték az egyeztetéseket, eddig nem sok eredménnyel. Tavaly a fagy elvitte a magyar léalma jelentős részét, az almasűrítmény ára emelkedett és a feldolgozók 50-60 forintért vásároltak fel külföldről léalmát. Időközben azonban az olcsó kínai almasűrítmény lenyomta az árakat, ami veszteséget okozott a feldolgozóknak, ez azonban nem a termelők hibája, hanem egy rossz gazdasági döntésé – tette hozzá.
Jakab István hangsúlyozta, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében "szociális robbanást" sikerült megelőzni a megegyezéssel, mivel itt az almatermesztés a megélhetés egyik forrása. Hozzátette: ennél alacsonyabb árnál a léalma-termesztés került volna veszélybe Magyarországon. A megállapodásban meghatározott minimál ár még mindig mintegy 9 forinttal alacsonyabb az önköltségnél. Budai Gyula beszámolt arról is, hogy a blokádot mindenhol megszüntették.
Az aláírást megelőzően Gráf József elmondta, hogy lengyel kollégájával lépéseket tesz a kínai léalmasűrítmény kedvezményes vámtételének eltörléséért az Európai Unióban.
A hosszú távú megoldás érdekében – a kínai sűrítményen túl – Gráf József kezdeményezi, hogy Magyarországhoz hasonlóan, más országokban is tiltsák meg a léalma savtartalmának citromsavval történő beállítását. A jelenlegi helyzet ugyanis szűkíti a magyar alma piaci lehetőségeit.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.