Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az AiRUnion szövetség, a Moszkva tulajdonában lévő Altlant-Szojuz, valamint az állami Rosszija, a Kavminvodavia, az Orenburgszkije Avialinyii és a Szaratovszkije Avialinyii légitársaságok összevonásával szándékozik új légitársaságot létrehozni a kormánnyal való egyeztetés nyomán a Rosztyechnologii állami vállalat, továbbá Moszkva város és a Krasznojarszki terület vezetése.
Az új társaság ellenőrző többsége a Rosztyechnologiinál – jelentették be Moszkvában – de jelentős tulajdonrészt kap Moszkva városa is.
Alekszandr Aljosin, a Rosztyechnologii vezérigazgatója pénteken egy moszkvai sajtóértekezleten kijelentette: készek részt biztosítani az új társaság alaptőkéjében az AiRUnion magánrészvényeseinek is, ha azoknak van mit bevinni a társaságba. (Az AiRUnion fő magánrészvényesei az Abramovics fivérek, Borisz Abramovics a KrasAir vezérigazgatója, s egyben az AirBridge Zrt. 49 százalékának tulajdonosaként közvetve a Malév résztulajdonosa is.)
A döntés kapcsán az AiRUnion szövetség társaságainak gépei már szeptember 7-től, vagyis hétfőtől Moszkvában nem a domogyedovói, hanem a vnukovói repülőteret használják.
Az új társaság a közlés szerint a jövedelmező járatok mellett tovább üzemelteti a szociális jelentőségűeket is, az utóbbiakat főleg a Távol-Keleten.
A pénteki sajtóértekezleten elhangzott: a felek intézkedéseket tesznek az AiRUnion pénzügyi helyzetének rendezésére, adósságai átstrukturálására, mivel e szövetség alapján hozzák létre az új társaságot.
(Eredetileg azt közölték, hogy az új, összevont társaságba kerül a Vlagyivosztok Avia is, majd később bejelentették, hogy az mégis az Aeroflotnál lesz. Végül azonban az a döntés született, hogy a Vlagyivosztok Avia, sőt rajta kívül a szintén távol-keleti Dalavia és a Szahalinszkije Aviatrasszi állami társaságok is a Rosztyechnologiihoz kerülnek, mivel az Aeroflot, amely eredetileg távol-keleti leányvállalatot szándékozott alapítani bevonásukkal, mégsem tart igényt rájuk.)
A Vedomosztyi című tekintélyes üzleti lap pénteken mindezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, s már nem először, hogy az AiRUnion mellett az egész orosz civil repülés válságba kerülhet, mivel egy év alatt szinte megduplázódott az üzemanyag ára – a társaságok csak kerozinra 50 milliárd dollárral többet költenek, mint az előző évben – de minden más költség is emelkedett. Mindez vonatkozik az egész világra, de az orosz légitársaságok vezetői még más problémákkal is küzdenek: magasak a vámok a repülőgépekre, így kénytelenek kevéssé takarékos orosz gépeket használni, és magasak az adókulcsok is.
A lap valószínűnek tartja, hogy az AiRUnion nem csak az áremelkedéseket szenvedte meg, hanem vezetési hibák is voltak, de az illetékesek úgy döntöttek, hogy a csődöt el kell kerülni, s az állam beavatkozott. Ez – a lap szerint – talán helyénvaló volt a piac megmentése szempontjából. Végső soron azonban az állam most azért fizet, mert Oroszországban nincs normális csődrendszer, no meg az igazgatótanácsokban helyet foglaló hivatalnokaiért, hiszen az ő részvételükkel – vagy tétlenségük miatt – alakult ki az AiRUnion válsága – írta a lap.
A sajtó egyébként korábban emlékeztetett arra: amikor Vlagyimir Putyin elnökként aláírta az AiRUnion öt társaságának egységes Rt.-vé alakulásáról szóló rendeletet, s lehetőséget biztosított arra, hogy a többség a magánrészvényesek kezében legyen, a cél az volt, hogy versenyhelyzet alakulhasson ki a túlnyomórészt állami társaságok alkotta piacon.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.