Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 717,41 pontos, 3,53 százalékos csökkenéssel, 19.615,42 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 23,2 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A BUX a pesszimista nemzetközi hangulat, a "gyalázatos" amerikai makrogazdasági adatok, és a negatív céghírek miatt esett 20 ezer pont alá - mondta Kuti Ákos, a Cashline Értékpapír elemzője. Hozzátette, hogy a BÉT a hét utolsó napján az európai indexekkel "kéz a kézben" gyengült. A megelőző napokban a magyar részvényárfolyamok immúnisabbak voltak. A magyar részvényeknek nem tett jót a forint gyengülése és a belpolitikai bizonytalanság sem - mondta.
Egyedül a Magyar Telekom papírjai tudtak ellenállni az eladói nyomásnak. A cég részvénye napok óta erősebben tartja árfolyamát a többi papírnál, ami mögött kamat- illetve hozamcsökkenési várakozások állhatnak.
A kilátások sem túl jók, Kuti Ákos szerint azonban a jövő héten számítani lehet a korrekcióra.
A BUX legutóbb július 4-én zárt 20 ezer pont alatt, (19.870,33), ezt megelőzően két éve volt ilyen alacsony az index záráskor.
A Mol 710 forinttal, 4,32 százalékkal 15 740 forintra csökkent, 4,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 352 forinttal, 4,99 százalékkal 6699 forintra esett, forgalmuk 15,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,12 százalékkal 821 forintra erősödött, forgalma 1,3 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 1250 forinttal, 4,00 százalékkal 30 000 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 130,6 millió forintos forgalom mellett 290 forinttal, 2,20 százalékkal 12.910 forintra csökkentette értékét.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.214,96 ponton zárt pénteken, ez 4,96 pontos, 0,22 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Mi köze van Diana hercegnőnek a világ aknáihoz? Miért nem gyilkolásra tervezik az aknát? Miben kamuznak a háborús filmek? Interjú egy konfliktuszónákban dolgozó magyar aknamentesítővel, Andrássy Zitával.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
Most még a lakásbiztosítások szinte minden viharkárt fedeznek, de könnyen lehet, hogy ez néhány év múlva már nem lesz így.
Az anyagi kár pedig jelentős.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
A Katona József Színház következő igazgatója szerint hiába támadják majd a mássága miatt.