Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az Európai Unió hitelintézete, az Európai Befektetési Bank (EIB) jövőre és 2010-ben 30 százalékkal növeli hitelnyújtását, hogy megfelelően támogathassa a kisebb vállalkozásokat, illetve azért, hogy az unió tagországai teljesíthessék a környezetvédelemmel összefüggő céljaikat. Ezt Philippe Maystadt, az EIB vezetője fejtette ki a De Tijd nevű belga lapnak adott nyilatkozatában.
Maystadt a hitelnyújtásnak az idei évi 48 milliárd euróról jövőre 63 milliárd euróra történő növelését jelentős kihívásnak tekinti. Az EIB a köbvetkező négy évben 30 milliárd eurót bocsát a kereskedelmi bankokon keresztül a kisebb vállalkozások rendelkezésére.
Az unió pénzintézete emellett felgyorsítja azokat a projekteket, amelyeket a likviditási gondokkal küszködő országokban, így Magyarországon és a balti államokban valósítanak meg.
Az EIB hitelezésének másik súlyponti területe az energetika és a környezetvédelem. A bank pénzt nyújt a közintézmények épületei energiahatékonyságának javítására vagy a környezetbarát közlekedés támogatására.
Az EIB vezetője, aki pénteken tárgyal majd az európai autóipar képviselőivel, megjegyezte, hogy a bank valójában nem a gazdaság élénkítésének eszköze. Az európai gazdaságok méreteihez képest kevés pénzeszközzel rendelkezik, emellett a hosszabb időn át megvalósuló infrastrukturális fejlesztések megvalósítására specializálódott.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.