szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az aktualizált konvergenciaprogramban szereplő mutatókhoz képest nagyobb gazdasági visszaesést, de kisebb inflációt várnak 2009-re az MTI által megkérdezett elemzők.

Suppan Gergely a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. elemzője elmondta: várakozásai szerint a magyar GDP a kormány által várt 0,9 százaléknál lényegesen jelentősebben, 2,8 százalékkal csökkenhet 2009-ben, azonban az infláció csupán 2,6 százalékos lehet.
 
Veres János szerdán kétféle lehetséges inflációs pályát jelentett be, az egyik szerint 4,5 százalékos, az optimistább szerint pedig 3,2 százalékos lehet a pénzromlás üteme a következő évben. Az IMF javaslatára a kormány gyengébb forinttal számolt a 4,5 százalékos pálya esetében, azonban az elmúlt hetekben nem romlott olyan mértékben a magyar fizetőeszköz, mint amit a várakozások jósoltak.
 
Az elemző hozzátette: a kormány számításai óta már 3-4 hét telt el, amely időszak alatt olyan negatív hatású gazdasági események történtek és adatok láttak napvilágot, amelyek rontottak a magyar gazdaság 2009-es kilátásain.

Suppan Gergely úgy látja, a költségvetésben elkülönített 200 milliárd forintos tartalék fedezetet nyújthat az áfa és a szja elmaradó bevételeire, így a költségvetés várhatóan a tervezett szerint alakulhat. Problémát jelenthet azonban a kormány által várt 0,6 százalékos csökkenésnél nagyobb, 2,5 százalékos elemzői várakozás a foglalkoztatási rátát tekintve. Ha az elemzői várakozások szerint alakul a foglalkoztatás, akkor jelentősen megnőhet a munkanélküli segélyek mértéke, amelyek gondot okozhatnak a költségvetés egyenlegének fenntartásában.
 
Rizikósnak tartja a költségvetést Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. főmunkatársa is, mivel a kormány kisebb recesszióval és nagyobb inflációval számolt. A Pénzügykutató főmunkatársa 2009-re két százalékos GDP csökkenést, és 2-2,5 százalékos inflációt vár, míg a foglalkoztatás szerinte 2,5 százalékkal zuhanhat.
 
Szinte minden főbb makrogazdasági mutatóban csökkenés jelentkezhet a következő évben: a beruházások várhatóan 4 százalékkal, a reálkeresetek pedig 2 százalékkal eshetnek, csökkenés jöhet a magyar exportban, valamint a fogyasztásban is.

A szakember szerint a munkanélküliségi ráta a kormány által várt 8,0 százaléknál jóval magasabban, 9,5 százalék körül alakulhat 2009-ben.


HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

Erősödött a forint

Erősödött a forint, az euró pénteken fél tízkor 264,60/90 forint volt a bankközi devizapiacon, míg csütörtökön 266,60/75 forint volt.

hvg.hu Gazdaság

GKI: az egyensúly javulása csak a kiadási oldalon megy végbe

A GKI szeptember végén lezárt átfogó, 2008-2009-re vonatkozó előrejelzését október végén egyszer már aktualizálta, mert pár hét alatt olyan radikálisan megváltoztak a világgazdasági körülmények, hogy ezzel a magyar gazdaság is teljesen új pályára került. Szeptemberben még úgy vélték, hogy a magyar gazdaság 2008-ban kijön a növekedési gödörből, ezt a feltételezést azonban a világméretű recesszió illuzórikussá tette.