Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Decemberben is óvatosak voltak a hitelintézetek, a kéthetes MNB-kötvények átlagállományának nagymértékű emelkedése mellett az egynapos betétek átlagállománya is jelentősen nőtt, a kötelező tartalékráta leszállítása miatt pedig bankszámlabetéteiknek átlagállománya kevesebb mint a felére csökkent - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn a decemberi statisztikai mérleg előzetes adatai alapján.
A jegybank tájékoztatása szerint a hitelintézetek a kötelező tartalékráta 5 százalékról 2 százalékra való csökkentése miatt 451,4 milliárd forinttal, 328,6 milliárd forintra csökkentették bankszámlabetéteik állományát.
A hitelintézetek emellett decemberben 354,7 milliárd forinttal 918,4 milliárd forintra emelték az egynapos jegybanki betéteik állományát, míg az előző hónaphoz képest szintén jelentősen, 470,1 milliárd forinttal növelték a kéthetes MNB-kötvény állományukat is, amely 11152 milliárd forintot tett ki a vizsgált időszakban.
Az MNB szerint részben a tartalékráta leszállítása miatt csökkent a kéthetes és a hathónapos jegybanki hitelek igénybevétele is az egyéb eszközök állományán belül.
A külföldi követelések értéke 2008 decemberében számottevően, 759,2 milliárd forinttal növekedett az előző hónaphoz képest az értékpapír tranzakciók következtében, amit forrásoldalon a központi kormányzat betéteinek-, valamint a hitelintézetek betéteinek és MNB-kötvényeinek növekedése ellensúlyozott - hangsúlyozza a jegybank.
A jegybank kiemelte: a bankrendszer bankszámláinak átlagos egyenlege a szokásosnál nagyobb mértékben, közel 6 milliárd forinttal haladta meg a tartalékkötelezettséget, míg az egynapos bankközi kamatok egész decemberben az irányadó kamat alatt alakultak.
Az előző év decemberében a forgalomban lévő készpénz átlagállományának szokásos év végi emelkedése volt megfigyelhető, amelynek 47,4 milliárd forintos mértéke azonban jelentősen elmaradt az előző években tapasztalt növekedéstől - fűzik hozzá.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.