szerző:
MTI

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 388,34 pontos, 3,11 százalékos csökkenéssel, 12 096,19 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 18,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára esett az előző napi záráshoz képest.

Csütörtökön megkaptuk azt a pofont, amit szerdán nem - mondta Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője, utalva arra, hogy előző nap a BUX alig fél százalékkal csökkent, szemben a nyugat-európai börzék 5-6 százalékos és a régiós tőkepiacok 4-5 százalékos zuhanásával, csütörtökön viszont a magyar tőzsde élen járt az esésben.

Az üzletkötő szerint az esést továbbra is a nemzetközi hangulat magyarázza, hiszen az európai börzék, ha kisebb mértékben is, de csütörtökön is gyengültek. A bankszektor továbbra is eladási nyomás alatt volt, ez magyarázza az OTP esését. A bankpapírhoz viszont csatlakozott a Mol és az előző napon még erősödő Richter is.

A Zwack Unicum Nyrt. délután bejelentette, hogy részvényenként 1.300 forint, összesen 2,645 milliárd forint osztalékelőleget fizet február 9-től kezdődően. A társaság a jelenlegi, tavaly áprilisban kezdődött üzleti évének első nyolc hónapjában, november végéig 2,696 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget ért el, amit csaknem teljes egészében osztalékra fordít. A mostani osztalék az eddigi legmagasabb a társaság történetében, miután már tavaly is rekord magas, 1100 forintos osztalékot fizetett. A Zwack részvények árfolyama a hírre 14,9 százalékkal, 1700 forinttal 13 100 forintra ugrott.

A Mol árfolyama 145 forinttal, 1,47 százalékkal 9750 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 151 forinttal, 5,49 százalékkal 2599 forintra esett, forgalmuk 10,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,54 százalékkal 552 forintra gyengült, forgalma 2,8 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 1450 forinttal, 4,71 százalékkal 29 350 forintra süllyedt, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.

Az Egis árfolyama 74,5 millió forintos forgalom mellett 135 forinttal, 1,23 százalékkal 10 810 forintra csökkent.

A BUMIX 1428,09 ponton zárt csütörtökön, ez 22,93 pontos, 1,58 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Gazdaság

Pluszban nyithat a BUX

Pluszban nyithat a BUX kedden az MTI által megkérdezett elemzők szerint, ám a folytatás már bizonytalan, van esély a további emelkedésre, de több fontos makroadat is hatással lesz majd a kereskedésre.

MTI Gazdaság

Mínuszban nyitott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,85 pontos csökkenéssel, 12 489,95 ponton nyitott hétfőn. Elemzők óvatos kereskedést várnak.

62 ember meghalt, amikor bomba robbant egy mecsetben Afganisztánban

62 ember meghalt, amikor bomba robbant egy mecsetben Afganisztánban

Láncfűrészt lopott, gardróbba bújt a tolvaj

Láncfűrészt lopott, gardróbba bújt a tolvaj

Mangalaci keményen próbálkozik, de lehet, hogy ez most kevés lesz

Mangalaci keményen próbálkozik, de lehet, hogy ez most kevés lesz

Az új pécsi polgármester már el is kezdte az önkormányzati cégek átvilágítását

Az új pécsi polgármester már el is kezdte az önkormányzati cégek átvilágítását

Nem talál egy fájlt a windowsos gépén? Akkor próbálja ki ezt a programot

Nem talál egy fájlt a windowsos gépén? Akkor próbálja ki ezt a programot

Mi van, ha szállítás közben összetörik a neten rendelt terméket?

Mi van, ha szállítás közben összetörik a neten rendelt terméket?