szerző:
MTI/hvg.hu

Mivel még egyetlen ország sem kapott olyan jelentős nemzetközi támogatást válságkezelésre, mint Magyarország, budapesti látogatásán Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a felzárkózó országok számára kidolgozott programok" hatékonyságát kívánta ellenőrizni - vélekedik a Le Figaro című francia napilap budapestről küldött tudósítása.


Dominique Strauss-Kahn, IMF vezérigazgató
© AP
A  budapesti tudósítás szerint a volt francia pénzügyminiszter azért ment el Budapestre, hogy megnyugtassa a kedélyeket, az izlandihoz hasonló katasztrófa nem következik be Magyarországon. "Az IMF-fel kötött pénzügyi megállapodás sínen van. Eddig minden a lehető legjobban halad" - idézi a Le Figaro a pénzügyi szervezet vezetőjét.

A Le Figaro emlékeztet: az államadósság nagy része, amely elérte a hazai össztermék (GDP) 97 százalékát, külföldi devizában halmozódott fel, s ez különösen sérülékennyé tette Magyarországot. Ezért született két hét alatt megállapodás a 12,5 milliárd eurós (15,7 milliárd dolláros) készenléti hitelről, amelyet 6,5 milliárd euróval az Európai Unió és egy milliárd euróval a Világbank is kiegészített.

Soha korábban a nemzetközi közösség még nem mozdult meg ekkora arányban egy országért - idézi a lap Stauss-Kahnt. A Magyarországnak nyújtott összesen közel 25 milliárd dolláros támogatás az éves GDP negyedének felel meg: az IMF eddig 4,7 milliárdot, az EU pedig 2 milliárdot utalt át, s további öt utalás várható, a következő február közepén - mutat rá a Le Figaro, amely szerint az IMF számára Magyarország a kelet-európai felzárkózó országok válságkezelésének kísérleti terepe lett.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kétmillió éve nem volt akkora macera a szülés, mint most

Kétmillió éve nem volt akkora macera a szülés, mint most

Azerbajdzsáni kitüntetést és ölelést kapott Szijjártó

Azerbajdzsáni kitüntetést és ölelést kapott Szijjártó

A román kormány mumusa lehet az Európai Főügyészség első vezetője

A román kormány mumusa lehet az Európai Főügyészség első vezetője

200 éve született az ember, akit minden laposföld-hívőnek figyelmen kívül kell hagynia

200 éve született az ember, akit minden laposföld-hívőnek figyelmen kívül kell hagynia

Itt a Viber új funkciója, napokon belül mindenkinél bekapcsolják

Itt a Viber új funkciója, napokon belül mindenkinél bekapcsolják

Komplett antennarendszert épített ki két kórházban a tévéket adományozó szerelő

Komplett antennarendszert épített ki két kórházban a tévéket adományozó szerelő