Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Kisegíti a válsághelyzetbe került szlovák villamosenergia-rendszert a Magyar Villamos Művek, amennyiben a Slovenské Electarne (SE) igényt tart rá - állapodott meg Mártha Imre, az MVM vezérigazgatója a szlovák villamos művek vezetőivel.
A szlovák villamosenergia-rendszer hétfőn került válságba, amikor tűz miatt leállt a nyitranováki hőerőmű két blokkja. A szlovák gazdasági miniszter nyilatkozata szerint ezzel az összeomlás szélére került a gázválság által is érintett szlovák energiarendszer. Ebben a helyzetben az MVM felajánlotta, hogy kisegíti a szlovák rendszert a szükséges időre, napokra, esetleg hetekre - mondta el Mártha Imre csütörtökön. Tájékoztatása szerint az SE vezetői az ajánlatot mérlegelve azt kérték, hogy Magyarország üzemzavari kisegítést biztosítson, amennyiben szükséges.
Ez rövid idejű - 1, maximum 24 órás - szállításokat jelenthet azokra az időszakokra, amikor a szlovák rendszer egyensúlya valamilyen okból, például üzemzavar miatt megbomlana. A két ország diszpécserei folyamatos kapcsolatban vannak egymással a kisegítés érdekében. Az MVM mintegy 100-220 megawatt, a leégett erőműből kiesettnek megfelelő teljesítményt tud azonnal biztosítani a magyar energiarendszer lehetősége szerint - tette hozzá Mártha Imre.
A vezérigazgató hangsúlyozta: a kisegítés nem befolyásolja a hazai villamosenergia-ellátást. A szállítást valószínűleg a széntüzelésű Mátrai, Vértesi és jelenleg olajjal üzemelő Csepeli Erőmű többlettermelése biztosítaná. Az MVM termelői portfoliója lehetővé teszi, hogy a kisegítés ne veszélyeztesse a gázkrízisben érintett magyarországi rendszer tartalékait sem.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?