szerző:
MTI

Miután nincs megállapodás a magyar-ukrán határon áthúzódó villamosvezeték kapacitásának elosztásáról, Magyarországra áram sem érkezik Ukrajnából.

Magyarország éves szinten mintegy 40 terawattóra áramfogyasztásának kevesebb, mint 10 százaléka származik importból, de ennek döntő hányada sem Ukrajna felöl érkezik Magyarországra.
 
A magyar villamos energia rendszerirányító Mavir honlapján olvasható a Magyar Energia Hivatal határozata, amely 2009. január 15-ig felfüggesztette a 2009. év különböző időszakaira vonatkozó kapacitáselosztási eljárás alkalmazását. Újabb határozat viszont nincs, a kapacitásokat nem osztották el, ami azt jelenti hogy áram sem érkezhet Magyarországra.
 
Bertalan Zsolt, a Mavir vezérigazgató-helyettese az MTI kérdésére elmondta, hogy folynak a tárgyalások az ukrán féllel, a NEK Ukrenergoval arról, hogy a 455 megawatt magyar-ukrán határkeresztező kapacitásokat miként és hogyan osszák fel a piaci szereplők között. A vezérigazgató-helyettes hozzátette, hogy a Magyar Energia Hivatal álláspontja szerint amennyiben nem jön létre megállapodás, egyoldalú aukció keretében kell felosztani ezen a határszakaszon a kapacitást, amire még nem volt példa. 
 
A korábbi tájékoztatás szerint a kapacitás jelentős részét a Kapolyi László nevével fémjelzett System Consulting kötötte le, de a korábbi években az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek (Emfesz) is volt lehetősége az ukrán áram importjára. Újabb igénylő ezen a piacon a budapesti Energy Capital és az Ukrenergy Trade Kft., amelyek tulajdonosa - a cégjegyzék szerint - a Svájcban bejegyzett Korlea Invest Holding AG.

Ez év január 6-án Ukrajna már leállította az orosz gáz tranzitját Magyarországra.


Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Gáz: január végéig biztosan kisegítjük a szerbeket

Szerbia is, csakúgy, mint Bosznia, január 24-ig meghosszabbította szükséghelyzeti földgázimport-megállapodását Magyarországgal és Németországgal, közölte a szerb Srbijag gázművek vezérigazgatója, Dudan Bajatovic pénteken, sajtónyilatkozatban. Reményét fejezte ki, hogy az eddigieken felül hamarosan további napi 2 millió köbmétert kaphat Szerbia Németországból és Magyarországról.

MTI Gazdaság

Gázvita: „az EU nem tud érdemben hatni Ukrajnára”

Az Európai Uniónak jelenleg nincsenek elég erős eszközei ahhoz, hogy hatni tudjon Ukrajnára - mondta Ludvig Zsuzsa, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az orosz-ukrán gázvitával kapcsolatban. Szerinte Ukrajna túljátszotta "erőfitogtató szerepét", így nehezebbé válik majd az európai integrációja.

MTI Világ

Továbbra sem jön gáz Ukrajnából

Az Európába irányuló gázszállításról továbbra sincs megegyezés az ukránok és az oroszok között, a gázcsapok megnyitásának időpontja továbbra is bizonytalan.

MTI Itthon

Nem jön a gáz, de még van

Pénteken Magyarországon a várható földgázfelhasználás 57-59 millió köbméter lesz, míg a források nagysága 66 millió köbméter. Ma semmiféle korlátozás nem várható, bár Ukrajnából továbbra sincs hivatalos értesítés az orosz földgáz érkezéséről - közölte az FGSZ Földgázszállító Zrt.

Mészáros és Tiborcz milliárdokat kérnek a befektetőiktől

Mészáros és Tiborcz milliárdokat kérnek a befektetőiktől

Mit adhat a vállalati képzés?

Mit adhat a vállalati képzés?

Hogy lehet a hétfő produktívabb?

Hogy lehet a hétfő produktívabb?

Itt sincs chorizóból a kerítés - elcsíptük Tóbiás József utolsó parlamenti beszédét

Itt sincs chorizóból a kerítés - elcsíptük Tóbiás József utolsó parlamenti beszédét

Videó: kemény volt a karma, mint egy tégla

Videó: kemény volt a karma, mint egy tégla

Több mint szigorú ez az 1200 lóerős Jeep Grand Cherokee

Több mint szigorú ez az 1200 lóerős Jeep Grand Cherokee