Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Elemzők azzal számolnak, hogy a nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta idei hordónkénti átlagára 55 dollár lesz, miután a várakozások szerint folytatódik a globális gazdaságnövekedés lassulása, aminek a következtében mérséklődik a világ olajkereslete.
Az elmúlt hat hónapban mintegy 60 dollárral csökkent az idei átlagárra vonatkozó előrejelzés. A Reuters által megkérdezett 32 szakértő véleményének átlaga szerint a WTI idei átlagára 55,07 dollár lesz, a Brent olajfajtáé 55,01 dollár hordónként.
Január elején a szakértők a WTI esetében 56,20 dolláros átlagárral számoltak, míg a Brent átlagárát 54,95 dollárra tették. Júliusban a szakértők még közel 117 dolláros idei WTI-átlagárat vártak.
Egy évvel korábban - tavaly júliusban - a legborúlátóbb a Goldman Sachs volt, úgy vélte, hogy a WTI átlagára az idén 148 dollár lesz. A most nyilvánosságra hozott legújabb felmérés során már csak 45 dollárt vár. A szakértők azzal számolnak, hogy jövőre már nő a WTI átlagára, hordónként 72 dollárra, majd 2011-ben 86 dollárra.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?