100 kínai jüan. A felszínen ez a vita tárgya © Wikipedia.org |
Kenneth Liberthal, Bill Clinton volt amerikai elnök egyik szakértője pedig megjegyezte, hogy amennyiben az Obama-kormányzatnak sikerül jobb képet kialakítani az Egyesült Államokról a világban, az nehezítheti Peking számára, hogy „az amerikai befolyás alternatívájaként” lépjen fel a világ különböző részein. Szerinte a kínaiak feltehetően azon kevesek közé tartoztak, akik sajnálták George W. Bush távozását, és aggódva fogadták Obama érkezését.
A protokoll nyelvét tökéletesen értő és kifinomultan alkalmazó Kína a maga részéről három napig várt, amíg Jang Csie-cse (Yang Jiechi) külügyminiszter, Peking kapcsolaterősítő szándékát közlendő, felhívta új amerikai kollégáját, Hillary Clintont. A volt first ladyt Peking aligha sorolta legfőbb washingtoni barátai közé. A kínai fővárosban még jól emlékeznek a nemzetközi nőkongresszuson 1995-ben elmondott, az emberi jogok mellett harcosan kiálló beszédére.
Kína nélkül nincs amerikai válságfinanszírozás? (Oldaltörés)
Százdollárosok. Túl sok van kínai kezekben © sxc.hu |
A jüan „manipulációjára” történő utalás főleg azért aggaszthatja Pekinget, mert ennek hivatalos kongresszusi kinyilvánítása esetén Washingtonnak eljárást kell indítania, ami diplomáciai lépésekkel kezdődik, és elvezethet akár protekcionista intézkedésekig, védővámok bevezetéséig is. A Bush-kormányzat 2006-ban egy hivatalos jelentés tervezetében már szerepeltette az ominózus szót, de az utolsó pillanatban visszatáncolt.
Az ok ugyanaz volt, mint ami most is a kereskedelmi háború kirobbantása ellen szól. Az olcsó kínai export padlóra küldte ugyan az amerikai ipar számos ágazatát; másfelől viszont nem csupán azt tette lehetővé, hogy Kína óriási többletet halmozzon fel a kétoldalú kereskedelemben, hanem azt is, hogy Amerika első számú hitelezőjévé váljon. Peking ugyanis a többletet következetesen amerikai állampapírokba fektette.
A Kínai Nemzeti Bank amerikai államkötvény-állományát ma 700 milliárd dollárra becsülik. Obama elnök pénzügyi ösztönző csomagjára 800 milliárd dollárt szán, ami azt jelenti, hogy a válságellenes programot – tetszik, nem tetszik – Kína ellenében nehéz lenne végigvinni, hiszen ha az csökkentené vagy netán felfüggesztené amerikai jegyzéseit, a washingtoni költségvetési hiány finanszírozása hosszú távon jelentősen megdrágulna, a válság még jobban elhúzódna. A Le Monde szerint a Fehér Háznak tudnia kell, hogy ezen a téren Kínának valóságos pénzügyi „tömegpusztító fegyvere” van.
A jüan felértékelésére irányuló nyomás időszerűségét viszont mára csökkentette, hogy 2005 óta a kínai valuta némileg erősödött a dollárral szemben: három éve még 8,4 jüant adtak egy zöldhasúért, idén januárban már csak 6,85 jüant. Ez és a kínai válság már visszafogta a kínai többlet növekedésének ütemét. Washingtonnak nem lehet érdeke az sem, hogy fokozza a kínai gazdaság nyomasztó gondjait: ki akarja tönkretenni első számú finanszírozóját? Nem véletlen, hogy az elsősorban valutaszakértőként ismert Timothy Geithner sokat elemzett írásos nyilatkozatában azt is leszögezte: a kormányzat gondosan mérlegeli, „mikor és hogyan vesse fel” a kérdést, elkerülendő, hogy az „több kárt okozzon, mint hasznot.”
Peking a maga részéről ugyancsak árnyaltan kezelte a vitát. Miközben a szakágazatok – a kereskedelmi minisztérium és a nemzeti bank – visszautasították a valutamanipuláció vádját, a sajtó az Obama által választott pénzügyminiszter szavaiból a kínai-amerikai együttműködés folytatásra vonatkozó megjegyzéseket emelte ki. Amikor pedig a kínai külügyminiszter amerikai kollégájának telefonált, azt hangsúlyozta, hogy Peking „kész együttműködni abban, hogy a kétoldalú kapcsolatokat stratégiai és hosszú távú perspektívában fogják fel és ápolják”. Ez ugyanolyan gondos formula, mint amilyen körültekintően történt az időpont kiválasztása a két ország közötti hivatalos kapcsolatok felvételének harmincadik évfordulója.
