Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Rekordszintre, 1,525 milliárd euróra rúgott tavaly ez Európai Beruházási Bank (EIB) magyarországi kölcsöntevékenysége, mondta az EIB alelnöke, Marta Gajecka hétfőn Brüsszelben.
A rendszerváltás, 1990 óta az Európai Unió befektetési bankja összesen 9,6 milliárd euró értékben finanszírozott olyan beruházásokat Magyarországon, amelyek céljai egybevágtak az EU általános célkitűzéseivel.
Gajecka és Philippe Maystadt, az EIB elnöke emlékeztettek arra is, hogy a gazdasági válság következtében az uniós bank is növeli kihelyezéseit valamennyi tagországban az elkövetkező két évben.
A bank éves tevékenységét bemutató sajtótájékoztatón Maystadt kiemelte a kis- és középvállalkozásoknak adott kedvezményes kölcsönöket, amelyek uniós szinten tavaly 42 százalékkal, 8,1 milliárd euróra nőttek. Magyarországra ezen belül 116,5 millió euró jutott. A bank már idén is megállapodott 775 millió eurónyi kölcsönről ennek a szektornak, ebből 352 millió euró jut Magyarországnak.
Kelet-európai újságírókkal beszélgetve Gajecka, a térségért felelős alelnök leszögezte: a keret növekedése közben nem lát olyan veszélyt, hogy a célországok ne tudnák felszívni, hasznosítani a megemelt hozzájárulást. Hozzátette, hogy a bank továbbra is ragaszkodik a szigorú garanciákhoz a hasznosítást és a megtérülést illetően.
A bankvezetés emlékeztetett arra, hogy az EIB támogatta a térség állampapírpiacait is, bár ez nem tartozik a fő tevékenységi körébe. Értesülések szerint a következő hetekben újabb döntések várhatók kötvényvásárlásokról a térségben, de egyelőre nem lehet tudni, mely országokban.
Az EIB forintban is bocsát is ki kötvényeket (ezzel önnön finanszírozását is segíti): 1998 óta összesen 1,96 milliárd eurónak megfelelő kibocsátást eszközölt a forintpiacon.
A tavalyi magyarországi kölcsönkihelyezések közül a bank kiemelte a területfejlesztési operatív programok végrehajtásához nyújtott 300 millió eurós hozzájárulását, a több mint 50 közlekedési beruházásra valamint egészségügyi programokra nyújtott, összesen 120 millió eurós támogatást, a kutatási és innovációs programok segítésére szolgáló, összesen 275 millió eurónyi kedvezményes kölcsönt, az M6-os autópálya 200 millió eurós támogatását, 194 millió eurónyi környezetvédelmi hozzájárulást, valamint a kis- és középvállalkozások már említett segítését.
Az elmúlt 18 évben az EIB - saját statisztikái szerint - a legnagyobb arányban közlekedési és infrastrukturális beruházásokat támogatott Magyarországon, az összes hozzájáruláson belül ezek aránya eléri a 36 százalékot. A környezetvédelmi tervezetek aránya 10, az iparé és szolgáltatásoké 12, az energiáé és távközlésé összesen 11 százalékos a kiemelt területek között, míg 23 százalékot a közvetve a bankokat is segítő általános hitelkeretek biztosítása tett ki.
Gajecka hangsúlyozta, hogy az EIB közvetlenül nem támogat bankokat, és nem tartozik az illetékességébe az sem, hogy válságidőszakban pénzintézetek likviditási gondjain segítsen.
Emlékezetett ugyanakkor arra, hogy az EIB, a Világbank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a múlt hónap végén több mint 24 milliárd eurós, közös finanszírozási programot állított össze a kelet-európai bankrendszerek és vállalatok megsegítésére, részben már korábban kiírt tervezeteket összesítve. Ebből a legnagyobb hozzájárulást az EIB adja 11 milliárd euróval. A részcsomagnak a kedvezményezettje a közép-, kelet- és dél-európai kis- és középvállalati szektor.
Az alelnök is megerősítette ugyanakkor azt az uniós álláspontot, hogy a támogatások megszervezésekor országonként kell gondolkodni. Egyetlen csoportként nem lehetséges kezelni a kelet- és közép-európai államokat, mert helyzetük jelentősen eltér egymástól, mondta a lengyel szakértő.
A bank tőkéjéből a kelet-európai térség részesedése mintegy 5 százalékra rúg. A bank kihelyezéseiből viszont 16 százalékban ezek az országok részesülnek. Minden bizonnyal a haszonélvezők közé tartozik a térség a bank most bejelentett tőkeemeléséből is, amely jelentős kölcsönkeret-emelkedést jelent az EIB számára.
Energiakérdésekről szólva Marta Gajecka megerősítette az EIB általános támogatását a Nabucco gázvezetéktervhez, de hozzátette, hogy konkrét összegekről csak a beruházás részleteinek ismeretében lehet szólni.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?