Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A vevők újra a kisebb lakásokat keresik, még a magasabb kategóriájú helyszíneken is, ezért a fejlesztők - ha műszakilag még lehetséges - kisebbekre osztják a nagyobb lakásokat - állapítja meg elemzésében a Biggeorge's-NV Zrt.
A cég öt pontba foglalta össze azt, hogy milyen irányba változtak az utóbbi hónapokban a lakásvásárlási szokások. Először is csökkent a hitelből vásárlók száma, aminek oka a hitelszűke. Emellett nőtt a készpénzes vásárlók száma, aminek az az oka, hogy sokan tekintik stabil befektetési eszköznek a lakást. Megnőtt ugyanakkor az önerő, akkor is, ha hitelt vesz fel a vevő. A negyedik jellemző a külföldi vevők eltűnése, az ötödik pedig, hogy hosszabb lett a lakásvásárlási idő.
Miután a lakás befektetési célpont is lett, a vevők többsége a kis lakást tekinti legkönnyebben eladhatónak, így ilyet akar vásárolni. Ezelőtt 4-5 évvel valóban ez a lakástípus volt a legkeresettebb, de azóta a nagyobb - két szobás, illetve egy szoba két félszobás - lakások felé tolódott el a kereslet. Most kezd visszaállni a korábbi méret.
Miután a fejlesztők nem erre készültek, az épülő projektekben hamar elfogytak a kis lakások. A még csak szerkezetkész házakban ezért a nagyobb lakásokat kisebbekre osztják a fejlesztők. Még a korábban nagyon keresett, a legfelső szinten nagy terasszal készülő, nagyméretű - penthouse - lakásokat is felosztják kisebbekre.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.