Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Miközben az európai részvénypiacok nagyrészt már lefelé tartanak, péntek délelőtt ismét meredeken emelkedett a moszkvai piac, a kőolaj és az ipari fémek e heti drágulásának örömére.
Kora délelőtt a rubelben jegyző MICEX tőzsde mutatója 2 százalékkal meghaladta az előző zárót, 801,87 pontot érve el. November óta először került ismét 800 pont fölé. A fő mutatót a több mint 2 százalékkal dráguló Rosneft és LUKOIL olajtársaság, továbbá az ércbányászati részvények emelik, köztük az 5-8 százalék között drágult Norilsk Nickel és a Polyus Gold.
Hullámzó, de jó teljesítményt nyújtott a moszkvai értéktőzsde az első három hónapban: a tavaly őszi összeomlás után most majdnem 30 százalékkal magasabban van a MICEX-mutató, mint az év végén, ellentétben a legtöbb értéktőzsdével a világon, amelyeknek a fő mutatói mind elmaradnak az év végi értékektől, 5-24 százalék közötti arányban. A másik kivétel a sanghaji értéktőzsde, szintén 30 százalék körüli javulással az év eleje óta.
A dollárban jegyző moszkvai RTS piac péntek délelőtt 1,44 százalékos javulással 704,69 pontnál tartott, 11,5 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.