Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Hétfő délután hatalmas emelkedésbe kezdett a BUX, amely a kereskedést végül közel hat százalékos pluszban zárta.
A BÉT vezető indexe a május 18-i kereskedést 14 916,50 ponton zárta, 798,01 ponttal (5,65 százalékkal) a pénteki záróérték fölött.
A piac pozitívan fogadta az IMF és az Európai Bizottság bejelentéseit. A grémiumok áldásukat adták arra, hogy a kormány 3,9 százalékra emelje az idei hiánycélt, és bejelentették, hogy Magyarország lehívhatja az IMF-hitel következő részletét. (A hangulathoz New York is hozzájárult egy közel két százalékos pluszban nyitó Dow indexszel.)
Az iraki cégbe beszálló Mol a pénteki, közel 10 százalékos emelkedést alaposan megfejelte: a papír 13 950 forinton zárt, 8,1 százalékkal a pénteki záróár fölött. A társaság kedden hajnalban teszi közzé első negyedéves gyorsjelentését, amelyben az elemzők szerint 50 milliárd forintos veszteségről számol be.
Kedden késő este ad ki gyorsjelentést az OTP, a legalsó sorban az elemzők szerint 35-40 százalékos adózott eredmény csökkenés szerepel majd. A banki papír hétfőn 5,5 százalékkal drágult, és 2990 forinton zárt.
A Magyar Telekom kurzusa majdnem átvitte a 600 forintos lécet – az 598 forintos záróár 3,1 százalékos emelkedést jelent. A gyógyszeripari papírok is drágultak: az Egisé 4,8 százalékkal, 15 000 forintra, a Richteré 5,1 százalékkal, 31 000 forintra.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.