Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 1 milliárd dollárral 3,4 milliárd dollárra növeli a Fehéroroszországnak szánt készenléti hitelkeretet.
Az IMF egyik képviselője azt mondta, hogy az erről szóló javaslatot már a pénzintézet igazgató tanácsa elé terjesztették jóváhagyásra.
Az illetékes a hitelösszeg növelését azzal indokolta, hogy megnőtt Fehéroroszország hitelszükséglete a globális gazdasági válság miatt, miközben a kormány és a központi bank komoly lépéseket tesz a krízis hatásainak a mérséklésére.
Az év eleje óta több mint 40 százalékkal esett a fehérorosz kivitel, miután termékeinek fő felvásárlói - az Európai Unió és Oroszország - szintén szenvednek a válságtól.
Az év elején 20 százalékkal leértékelték a fehérorosz devizát a dollárhoz képest, ami feltétele volt az IMF hitelfolyósítás megkezdésének. Ezután a valutaalap átutalta a hitel első, 788 millió dolláros részletét.
Fehéroroszország júniusban, vagy júliusban kapja meg a második részletet. Ennek összegét az IMF 400 millió dollárról 675 millió dollárra növeli.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
A panel egy zebrára esett. Sérülés nem történt.