Európával süllyed a BUX. A napok óta árral szemben evező OTP-nek elfogyott az ereje: ma a bankpapír vezeti az esést a BÉT-en.

Jelentős mínuszban kezdett a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, amely nyitás után tovább süllyedt, s 16 000 pont alatt találta meg a helyét. A BUX nap elején még 16 050 pont környékén járt, innen azonban 15 900 alá ereszkedett, s bár azóta enyhén visszakapaszkodott, még délután fél kettőkor is 16 000 alatt, 15 952 ponton állt.

Csak a Richter zöld

A vezető részvények közül kizárólag a Richter tud erősödni. Bár a gyógyszeripari cég papírjai is mínuszban kezdtek, mostanra visszatértek a pénteki 32 990-es záróár fölé: jelenleg 33 200 forintot kell fizetni a Richter részvényekért, ez 0,64 százalékos növekedést jelent.

A másik három blue chip ugyanakkor a piros tartományban tartózkodik. A Magyar Telekom esetében az esésben minden bizonnyal szerepet játszik, hogy az UBS tartásról eladásra rontotta a papírra vonatkozó ajánlását, a távközlési cég részvényeinek kurzusa 1,5 százalékos mínuszban, 611 forinton álltak fél kettőkor.

Ennél is nagyobb mértékben zuhan a Mol és az OTP. Előbbi papírjaiért jelenleg 13 200 forintot kérnek, ez 2,4 százalékkal kevesebb, mint a pénteki utolsó ár, míg az OTP kurzusa 3 százalékkal 3675 forintra esett. 

Európa is vöröslik

A BUX teljesítménye ugyanakkor nem múlja alul az európai börzékét. Hasonló a kép a kontinens nyugati részén, ahol a párizsi CAC-40 és a londoni FTSE-100 a budapesti indexnél némileg kisebb mértékben, egyaránt 1,7 százalékkal esik, a frankfurti DAX-30, azonban még a magyar mutatót is alulmúlja a jelenleg mutatott 2,1 százalékos mínusszal.

Keleten az orosz börze vezeti az esést: az RTS 4,5 százalékos mínuszban áll. A gyenge moszkvai teljesítményért sokat tesz a Szberbank: a korábban az OTP-vel hírbe hozott papírjai majd 6 százalékkal zuhannak.

Ecoline

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Boross Péter "ártó szellemekről" beszélt 1956-ra emlékezve a Műegyetemen

Boross Péter "ártó szellemekről" beszélt 1956-ra emlékezve a Műegyetemen

A megvádolt Simonka a hvg.hu-nak: Ártatlan vagyok

A megvádolt Simonka a hvg.hu-nak: Ártatlan vagyok

Egymásba ment négy kamion az M0-s autóúton

Egymásba ment négy kamion az M0-s autóúton

Visszafizeti az MLSZ a zártkapus meccs árát a bérleteseknek

Visszafizeti az MLSZ a zártkapus meccs árát a bérleteseknek

A brit munkásosztály őrangyala is kritizálja a Marvel-filmeket

A brit munkásosztály őrangyala is kritizálja a Marvel-filmeket

Magyar művész lett a közönség kedvence a berlini fényfesztiválon

Magyar művész lett a közönség kedvence a berlini fényfesztiválon