Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Magyarország a 27. helyre került a nyolcadik alkalommal közzétett Globális Kiskereskedelem Fejlődési Index (GDRI) listán – közölte a rangsort publikáló A.T. Kearney tanácsadó cég.
Az A.T. Kearney tanulmányában a kiskereskedelmi befektetési környezetet vizsgálta 30 feltörekvő piacon. A közlemény adatai alapján a nagyobb, rugalmasan fejlődő országok vezetik a 2009-es GRDI listát, valószínűleg ők állnak majd a gazdasági fellendülés élére is.
Az index szerint a kiskereskedelmi befektetések szempontjából – öt éven belül negyedszerre – ismét India volt a legvonzóbb ország. A GRDI 2009-es első tíz országa között Oroszország, Kína, az Egyesült Arab Emirátusok, Szaúd-Arábia, Vietnam, Chile, Brazília, Szlovénia és Malajzia szerepel.
Az A.T. Kearney közleménye kiemelte: megtévesztő lehet, hogy Magyarország helyezése alapján nem vonzó célpont a globális kiskereskedők számára. Ennek oka azonban nem a piac fejletlensége, hanem az, hogy a nagy nemzetközi szereplők már nagy mértékben telítették a magyar piacot. A nemzetközi tanácsadó vállalat rámutatott: Magyarország számára sem a demográfiai tényezők, sem a vásárlőerő fejlődése nem hoznak várhatóan pozitív változást, így a közeljövőben nem is várható az ország előrelépése a GRDI listán.
A GRDI, amelyet a tanácsadó vállalat 2001 óta tesz közzé, kiskereskedelmi terjeszkedés szempontjából rangsorolja a feltörekvő országokat 25 változó alapján, beleértve a gazdasági és politikai kockázatot, a kiskereskedelmi piac vonzerejét, a kereskedelmi telítettség szintjét és a különbséget a bruttó hazai termék és a kereskedelem növekedése között.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.