Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A reálkeresetek 2009. január-májusban - 3,2 százalékos infláció mellett - 2,1 százalékkal maradtak el az előző évitől - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A legalább öt fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkereset 2009 első öt hónapjában 1,4 százalékkal, a nettó átlagkereset 1,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az alkalmazásban állók létszáma 2009 január-májusban átlagosan 2 millió 667 ezer volt.
Január-áprilisban - 3,1 százalékos infláció mellett - a reálkereset 2,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az átlagkereset 2009 első négy hónapjában 1,1 százalékkal, a nettó átlagkereset 0,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az alkalmazásban állók létszáma 2009. január-áprilisban átlagosan 2 millió 667 ezer volt.
A reálkeresetek január-májusi 2,1 százalékos csökkenése mögött a verseny- és a közszféra eltérő mutatói állnak: míg a versenyszférában 0,3 százalékkal emelkedett a reálkereset az előző évhez képest, addig a költségvetési szférában - döntően a 13. havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt - 7,8 százalékos csökkenést regisztráltak.
Január–májusban a költségvetési szférában 724 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 856 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszámának 4,0 százalékos csökkenését jelentette az előző év azonos időszakához képest. A költségvetés esetében a közfoglalkoztatási formában dolgozók létszámnövekedése enyhe (0,4 százalékos) létszámbővülést eredményezett, míg a versenyszférában 5,9 százalékos csökkenés következett be.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 197.500 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 196.000 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 204.100 forintot ért el.
Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 1,4 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év január–májusában. Ezen belül a versenyszférában 4,8 százalékkal növekedett az átlagkereset, a költségvetés területén pedig a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 6,4 százalékkal maradt el az előző évitől.
Jelentősen növekedtek a bruttó keresetek az energiaipar (8,7 százalék), az ingatlanügyletek (7,5 százalék), az építőipar (5,6 százalék), valamint a szállítás, raktározás (5,4 százalék) területén.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első öt hónapjában átlagosan 4,4 százalékkal haladta meg az előző év január–májusit, a versenyszférában dolgozók alapbére 5,5 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 1,7 százalékkal lett magasabb.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 121.400 forint volt; ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 89.400 forint, a szellemi foglalkozásúaké 154.200 forint. A nettó kereset így átlagosan 1,0 százalékkal volt magasabb az előző évinél. Ezen belül a versenyszférában 3,5 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 4,9 százalékos csökkenés jelentkezett.
A 210 400 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 2,1 százalékkal emelkedett az előző év január–májusához képest - közölte a KSH.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.