Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A feltörekvő piaci devizák többségével együtt gyengült a forint kedden.
Az augusztus 11-i kereskedést 270 forint magasságában kezdő euróárfolyam a kilenc órakor közzétett, a várakozásoktól egy százalékponttal alacsonyabb júliusi inflációs adat közzétételére nem reagált. A délben lejáró 270 forintos opciók már megmozgatták a kurzust – tájékoztatott Gondi István, a Raiffeisen Bank vezető devizakereskedője.
A forint rendkívül alacsony forgalom mellett a délután folyamán a feltörekvő piaci devizákkal együtt gyengült. Az eurót délután fél ötkor 273,4 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon; a közös európai pénz árfolyama utoljára július 22-én járt ebben a magasságban. Gondi István úgy véli: az euró árfolyama augusztus végéig kitarthat a 265-275 forintos sávban.
A forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is gyengült kedden, délután fél ötkor az alpesi deviza 178,9 forintot, a zöldhasú 193,6 forintot ért, a nap folyamán mindkét deviza nagyjából három forinttal drágult.
Ecoline
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.